Kecskemét/Budapest

2023.01.21. 20:36

A Mélymerülés Antológia a fővárosban is bemutatkozott

A decemberben nagy sikerrel Kecskeméten debütáló Mélymerülés Antológiát pénteken Budapesten is bemutatták. A mélyszegénységben élőket támogató művészeti lapot a közönség KultPont Közösségi Térben ismerhette meg.

Sebestyén Hajnalka

Balról: Kriston-Vízi József, Somogyi Tímea és Libor Zoltán

Fotó: Mélymerülés

A Mélymerülés Antológiát az utcalap három évfolyama kilenc számának 145 alkotásából válogatták össze. A fővárosi közönségtalálkozóról dr. Kriston-Vízi József főszerkesztő mesélt hírportálunknak.

– Társaim nevében is mondhatom: a Mélymerülés jótékonysági antológiánk fővárosi bemutatója jóleső és kellemes hangulatban telt el – kezdte az elején, majd elárulta, hogyan kapott a kecskeméti kötet meghívást Budapestre.

– Történt, hogy a tavaly december eleji kötet-premier után egy levélváltás során szóba hoztam az eseményt Mika Editnek, a Bartók Boulevard Egyesület (BBE) kecskeméti származású tagjának. Az újbudai városrész közismert kultúra szervezőjének köszönhetően vehettük fel a kapcsolatot Jáki Mónikával, a BBE főtitkárával és éjjel-nappal pörgő menedzserével. Az ő felajánlásuk révén nyílt lehetőségünk a filantróp célú művészeti antológiánk fővárosi bemutatására a KultPont Közösségi Térben

 – elevenítette fel a főszerkesztő a történéseket.

Az óbudai eseményen közreműködött Somogyi Tímea Anna, a magazin-sorozatot és az Antológiát is kiadó Védőháló Karitatív Egyesület elnöke, az Adománybolt vezetője, valamint Libor Zoltán irodalmi szerkesztő és Kriston-Vízi József ötletgazda, a lap főszerkesztője.

– A vetített képes anyag bemutatása mellett Tímea szólt a szervezet küldetéséről és a művészeti alkotócsoporttal való találkozásról, míg Zoltán a mindennapi privát és szakmai életének szükségszerű összefonódásáról, a terepen végzett munka megrendítő tapasztalatairól és az alkotási folyamat minőségre törekvő stációiról szólt érzékletesen. Én pedig a 2019 évvégi indulás, szervezés és hálózatépítés örömeit és sok színű tapasztalatait osztottam meg a jelenlévőkkel; különös tekintettel a pandémiává terebélyesedő covid-csapás első hulláma idején, a lap online térbe helyezéséről, valamint a nagy sikerű és anyagi szempontból is igen jelentős online képző- és iparművészeti aukció fő szervezője, lapmenedzsere és korán elvesztett tisztaszívű társ, Király László György (1956-2020) szerepéről. A jelenlévők közül sokan régről ismerik és respektálják a lap arculatát, melyet a kezdetektől 2020 derekáig Ulrich Gábor képzőművész, mozgóképművész és művészetpedagógus formálta és határozta meg. Az ő tevékenységét immár sajátos kéz- vagy védjeggyel folytató A Fehér Vera kísérleti fotográfus és tipográfiai szakember alkotó tevékenységét szintén érdeklődéssel figyelik – fejtette ki Kriston-Vízi József, majd további részleteket osztott meg.

– Libor Zoltán elmondta, hogy az ez évi két lapszám irodalmi anyaga valójában már együtt áll, nyitott például a sokszor periférikusan kezelt slam poetry irányába is, de a szerkesztőség továbbra is örömmel veszi minden, korábban művészeti anyagaival a lapot megtisztelő alkotó küldeményét. Tímea pedig hangsúlyozta: az Antológia eddigi bevételei és azt kisérő adományok révén az előző hetekben, és a napokban is sikerül a rászorultsággal élőknek – főleg étellel és használati cikkekkel – enyhíteni helyzetüket – tette hozzá a főszerkesztő.

A baráti találkozón részt vett az Utcalap, valamint az Antológia anyagát gazdagító Kiss Katalin, Ferenczy Noémi-díjas textilművész és a kecskeméti gyökerű Orosz István (Utisz) grafikusművész, animációs rendező, író, a Nemzet Művésze, valamint Nagy Ádám ifjúságkutató, szociológus, szépirodalmi szerző is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában