Népzenei Találkozó

2022.10.09. 06:55

Novák Katalin: az Ágasegyházán töltött nyarak mély nyomot hagytak bennem - galériával

Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Ágasegyházára látogatott családja körében, hogy részt vegyen a Népzenei Találkozón, melyet a 30 éves Ágasegyházi Boróka Népdalkör és Citerazenekar az Általános Gazdakörrel közösen rendezett meg.

Sebestyén Hajnalka

Novák Katalin köztársasági elnök.

Fotó: Bús Csaba

A sportcsarnokban megtartott népzenei találkozón Füredi János polgármester köszöntötte a vendégeket, elsőként kiemelve Novák Katalin köztársasági elnököt, aki családja révén kötődik a településhez.

– Nagy öröm számunkra, hogy együtt ünnepelhetünk köztársasági elnök asszonnyal ezen a jeles napon, annál is inkább, mert családi, érzelmi szálak kapcsolják Ágasegyházához. Mohácsy Feri bácsit, elnök asszony nagypapáját, mindannyiunk példaképét, mindenki ismerte, szerette és felnéztek rá. Iskolánk igazgatója volt évtizedeken át. Ágasegyháza vezetése díszpolgári kitüntetéssel is elismerte önfeláldozó, és kiváló munkáját. A mai napot, az idelátogatását községünk életében történelmi eseménynek tekintjük. Köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat, jelenléte, személye a békességet, a szeretetet, a családok összetartását sugározza ma is. Elnök asszony családok melletti kiállása, a békességre és az összetartozásra, szeretetre való törekvései, intései példa értéket képviselnek, melyet tapasztalunk Ágasegyházán, és Magyarországon egyaránt – hangsúlyozta a polgármester, majd méltatta az ünnepséget.

– A múltba vetett gyökereink megőrzésének fontos eszköze a magyar beszéd, az ének, a tánc, a zene. 

Magyarságunk, identitásunk megőrzésének elengedhetetlen része a népi kultúra, a hagyományok ápolása, megismertetése minden korosztállyal. Ebben a legnagyobb szerepe a népdalköröknek, népzenei találkozóknak, hagyományőrző csoportoknak van, akik minden település, így Ágasegyháza életében is nagyon fontos szerepet töltenek be. Jó példa erre a mai nap – mondta Füredi János.

Novák Katalin köztársasági elnök beszédében megosztotta ágasi emlékeit a közönséggel.

– Miért vagyok itt? Miért fogadtam el a meghívást? Három okom is volt rá. Egyrészt szeretnék nagypapámnak, Mohácsy Ferencnek és nagymamámnak, Gyarmati Borbálának emléket állítani, feleleveníteni a közös emlékeinket. Nagypapám 30 évig volt iskolaigazgató, a nagymamám alsós tanító. Édesanyám is itt töltötte gyermekkorát. Miután megszülettem, már az első nyaramat, 1978-ban Ágasegyházán töltöttem nagyszüleimnél. A következő évekből rengeteg kedves emléket őrzök. Például amikor papával a környéket jártuk motorral, a kertjükben málnát szedtem, miközben félve tekintgettem körül, jön-e arra medve, és az oly kedves sarazásokra is szívesen emlékszem vissza. Itt tanultam meg, mi is az, hogy toronyiránt, vagy azt, hogy egy olajfa megtartja a hintát. S még sorolhatnám azt a sok-sok élményt, melyekre egy életre őrzök emlékeimben. 

Az Ágasegyházán töltött nyarak mély nyomot hagytak bennem, e személyes kötődésnek is köszönhető, hogy ma itt vagyok.

Másik indok, hogy nagypapám munkásságát méltassam, mert megérdemli. Rengeteget tett az ágasi oktatásért és közösségért. A nevéhez fűződik a színjátszás, a rézfúvós hangszeres oktatás, a mindennapos testmozgás, a népművészet, a népzene és népmese megszerettetése, a közösségi étkezés, a napközi és a gyógypedagógia. Nemcsak a központi iskolát, hanem a hozzátartozó tanyai iskolák sorsát is szívén viselte. Sajátos humora volt, április elsején ő tényleg komolyan tréfálkozott. A május elsején pedig zenés ébresztőt tartott. Ezek mind-mind részei voltak a közösség összekovácsolásának, az összetartozás erősítésének. Nem utolsó sorban a Papa sokat tett az idősekért is. Minden amit tett, hosszú távon is nyomot hagyott. Nem dolgozott hiába. Ha ma megkérdezik tőlem, ki a példaképem, elsőként mondom az ő nevét. Harmadsorban pedig ez egy családi program is számomra, hiszen nem egyedül érkeztem, férjemmel, gyermekeimmel, szüleimmel és rokonaimmal együtt vagyunk részesei a népzenei találkozónak. Szeretném azt is bizonyítani, mindegy mennyire kis településen nő fel valaki, viheti sokra. A családom jó példa rá, édesanyám és testvére orvos és jogász, én pedig köztársasági elnök lettem – tette hozzá Novák Katalin, majd saját munkájáról is szólt.

– Az elmúlt öt hónap alatt, mióta hivatalba léptem, rengeteg időt töltöttem külföldön. A célom, hogy a béke hírnöke legyek. 

20 éve a délszláv háború, most az orosz-ukrán háború zajlik. Szeretném elkerülni, hogy eszkalálódjon, és hazánk is belesodródjon – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Az Ágasegyházi Boróka Népdalkör és Citerazenekar is színpadra állt.
Fotós: Bús Csaba

A köszöntők után először a házigazda Ágasegyházi Boróka Népdalkör és Citerazenekart lépett színpadra. A zenekart 1992-ben alapították meg. A három évtized alatt nagyon sok fellépésük volt határon belül és kívül, számos rangos hazai és nemzetközi elismerést kaptak. Tiszta forrásból származó népzene hagyományát őrzik. Az alapítók közül már nincs aktív, de Nagy Tibor, a zenekar vezetője az alapítás után néhány hónappal később csatlakozott a citerásokhoz.

A 30 éves jubileum alkalmából szervezték meg a népzenei találkozót, melyen nemcsak ők házigazdák léptek fel, hanem a környékbeli népzenészek is, Ballószögről, Bócsáról, Izsákról, Kecskemétről, Kiskunhalasról, Lakitelekről és Szabadszállásról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában