Kerekegyháza/Lajosmizse

2022.10.02. 11:20

Különös életút Skultéti Árpádé: nyomozói munka, képzőművészeti sikerek

Skultéti Árpád munkásságának gerincét az alföldi, közelebbről a Felső-Kiskunság képi értékeinek felkutatása és megörökítése alkotja. A lajosmizsei művész tűzománcaival mutatkozott be a közelmúltban a kerekegyházi Szecsődi Udvarház Alkotók és Előadók Klubjában.

Gulyás Sándor

Skultéti Árpád egyik legújabb alkotása, a kelta horoszkóp

Fotó: Gulyás Sándor

Skultéti Árpád képzőművészeti alapismereteit gimnáziumi évei alatt, majd a magyar-rajz szakos tanárképző főiskola felvételi vizsgájára készülve alapozta meg. Hivatásául mégsem ezt választotta, hanem bűnügyi nyomozóként tevékenykedett.

– A művészet, az alkotás szeretete arra ösztönzött, hogy napi munkám mellett kibontakoztassam a bennem rejlő tehetséget. A nyolcvanas évek végén ifjú Szappanos István és Bruncsák András művésztanárok vezetésével mélyítettem el tudásomat a kecskeméti Fényes Adolf Képzőművészeti Szakkörben. Főleg grafikai eszközökkel, ceruzával, szénnel, pasztellel, akvarellel dolgoztam. Állandó résztvevője voltam emellett a veránkai alkotótábornak – idézte fel művészeti pályájának kezdetét Skultéti Árpád.

A fiatal művészre tanárai mellett nagy hatással volt Túri Endre festőművész és Papp Gábor művészettörténész is.

– Mindig is vonzott az ötvösség, talán ennek hatására döntöttem úgy a nyolcvanas évek végén, hogy megpróbálkozom a tűzzománccal. A technikai alapjaival a kecskeméti Nemzetközi Tűzzománcművészeti Alkotóműhelyben ismerkedtem meg. Kiváló tanáraim voltak Túri Endre és Papp Gábor személyében. Leggyakrabban az úgynevezett rekeszzománc technikával dolgozom. A rekeszzománc egy olyan ötvöszománc technika, melynek során a fémtárgyak felületére rögzített vékony fémből készült határolókból mintát „rajzolunk”, majd a rekeszekbe töltjük a zománcot. Kedvenc témáim közé tartoztak és tartoznak ma is a történelmi alakok, a népmesei, balladai motívumok, régi és új címerek. Nemrégiben a madarak kerültek érdeklődésem középpontjába, ez idáig mintegy kétszázhúsz tűzzománc képem készült el. Jelenleg az ősi kultúrák horoszkópja, állatövi jegyei foglalkoztatnak. A sorozatból már öt megvan – mondta az alkotó.

Skultéti Árpád a tűzománc mellett kipróbálta az olajfestéses technikát is Bozsó János Munkácsy-díjas festőművész segítségével, a plen-air irányzatot követve. Fő törekvés az volt, hogy alkotásaiban megörökítse a szülőföldje környékén a Felső-Kiskunság, az alföld természeti szépségeit, a napszakok, az évszakok változásait.

– A bűnügyi munka területén soha nem éreztem igazán sikernek, ha valakit elítéltek. Egy-egy alkotásom viszont akár száz évig is fennmaradhat, megőrizve kezem munkáját – fogalmazta meg hitvallását a lajosmizsei alkotóművész.

Az elismerések sem maradtak el

Skultéti Árpád munkásságát Bács-Kiskun megye közgyűlése 1999-ben művészeti díjjal, 2004-ben szülőfaluja, Ladánybene díszpolgári címmel jutalmazta. 2007-ben Honvéd Ecset díjat kapott, 2011-ben Lajosmizse önkormányzatának képviselő-testülete Közművelődésért szakmai kitüntető díjban részesítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!