Programajánló

2022.10.21. 08:30

Kukoricacsutka-baba, Aprók tánca és GINK100

Ez a hét vége is tartogat programokat a kikapcsolódásra vágyóknak Kecskeméten és környékén. A kulturális és gyerekprogramok mellett ezúttal az 1956-os megemlékezések kapnak kiemelt figyelmet.

Sebestyén Hajnalka

Agyagozás a A Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhelyben.

Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Települések sokasága tart megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. Kecskeméten vasárnap 10 órakor kezdődik a koszorúzással egybekötött ünnepség a Főtéren, az 56-os emlékműnél. Emlékező beszédet mond Tóth Attila, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója. Ezt követően Itt egy nemzet – Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeinek emlékműsora látható. Az ünnepségen közreműködnek a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai.

Pénteken 15 órakor Helvécián, 17 órakor pedig Ballószögön várják a megemlékezőket az 56-os ünnepségen. Mindkét helyen megosztja ünnepi gondolatait dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő és prof. dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A műsorban közreműködnek a helyi iskolások.

Kulturális csemegéket is kínál e hétvége. Pénteken 17 órakor új tárlat nyílik a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Gink Károly (1922–2002) munkásságára emlékeznek meg a GINK 100 című kiállításon. Köszöntőt mond Baki Péter, a múzeum igazgatója. A kiállítás kurátora Fejér Zoltán fototechnika-történeti szakíró. A kiállítást megnyitja: Bán András műkritikus, egyetemi oktató. A tárlat január 7-éig látható.

Ezekben a napokban megtekinthető a Kecskeméti Szalon sorozat legújabb tárlata a Spaletta étteremben. Garti Goór Imre festőművész tárlatát ünnepélyesen csütörtök este nyitották meg. Az alkotások két hétig díszítik az étterem falait.

A Hírös Agórában pedig érdemes felkeresni Farkas Antal Jama Hűség az Arthoz című emlékkiállítását, mely egész hónapban megtekinthető.

Kecskeméten többféle gyerekprogramból válogathatnak a családok szombaton. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhelyben 10 órától kézműves foglalkozásra várják a kicsiket, akik ezúttal leveles szélcsengőt készíthetnek agyagból. Ugyanitt 15.30-tól Aprók tánca lesz a kukoricamorzsolás jegyében, közben a kézműves foglalkozás keretében játékokat kreálhatnak kukoricacsutkából.

Az ifjúsági otthonban 16 órakor indul újra a mesehangverseny sorozat. A gyerekek Mátyás király meg az igazmondó juhász című mese feldolgozását láthatják. A program kapcsolódik a Kodály 140 emlékévhez a Kodály-gyűjtötte népdalok mesébe való beillesztésével. Látványos szerepet kapnak az udvari mutatványosok. Közreműködik a Chorhidea kamarazenekar.

A Katona József Könyvtárba is megéri betérni: a 15 órakor kezdődő családi mesedélutánon A mókus őszi mentőakciója című mese szerepel a porondon, a kicsiket Fazekasné Endre Éva könyvtáros várja a gyerekrészlegen.

Végül egy kirándulás tipp. Szombaton 9 órától folytatódik a kecskeméti Aranyhomok Egyesület által szervezett Térségi Értékjáró Séta sorozat, ezúttal Tiszaalpárral ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A séta a polgármesteri hivataltól indul. Érintik a Szent Benedek Leányai zárdatemplomot, a Holt-Tisza partot, a Kosárfonó kiállítást, a Várdombot és a Nagy-tavat, a Skanzent, Bársony Mihály szobrászt. Utazás egyénileg. A programokon a részvétel ingyenes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!