Soltszentimre / Szeged

2022.10.30. 17:22

Két díjjal jutalmazták a Számfira házaspár tevékenységét

Rangos szakmai elismerésekkel jutalmazták idén a soltszentimrei születésű Számfira-Nagy Zitát és férjét, Számfira Mátét, a szegedi Hatetudnád Tánctanoda vezetőit. Augusztusban a házaspárnak a Kulturális és Innovációs Minisztérium kiemelkedő népművészeti tevékenységük elismeréseként Népművészet Ifjú Mestere díjat adományozott. Számfira Máté pedig a minap Junior Prima díjat vehetett át magyar népművészet és közművelődés kategóriában. Máté nemcsak a nyári soltszentimrei Iringó Tánctáborban, hanem idén szeptembertől, heti rendszerességgel oktat néptáncot a település óvodájában és iskolájában is.

Gulyás Sándor

A házaspár augusztusban vette át a Népművészet Ifjú Mestere Díjat

Fotó: Hatetunád Tánctanoda

Számfira-Nagy Zita tősgyökeres soltszentimrei, itt végezte el az általános iskolát, és itt találkozott először a népi kultúrával, hiszen tagja volt a helyi néptánccsoportnak. Egyetemi tanulmányai során táncantropológus diplomát is szerzett Szegeden, ahol korábban táncosként, jelenleg pedig táncoktatóként is tevékenykedik.

– Egyetemista éveim alatt is aktívan táncoltam, a tánc kapcsán ismerkedtem meg férjemmel is, Számfira Mátéval. Jelenleg Szegeden és a környező településeken, Ruzsán, Üllésen, Ásotthalmon, Tiszaszigeten, Kübekházán és szeptembertől Soltszentimrén is oktatunk heti rendszerességgel táncot. Három éve alapítottuk meg a férjemmel a tánctanodánkat Szegeden, amely a Hatetudnád Tánctanoda nevet viseli. Tanodánk első önálló Iringó Tánctáborát is itt rendeztük meg. Nagy örömömre a következő évtől szülőfalumban tarthatjuk meg nyaranta a táborunkat, aminek alkalmanként közel száz résztvevője van már. A táborlakók helyi, valamint a környező településekről érkező fiatalok, illetve az ország különböző szegleteiből, továbbá a szomszédos országokból érkező érdeklődők. A szegedi tánctanodánk jelenleg hat, Pirinkó, Tilinkó, Kis-Iringó, Nagy-Iringó, Hatetudnád Ifi-felnőtt, valamint a Szőregi Rezegők kezdő felnőtt csoporttal működik – mondta el lapunk érdeklődésére Számfira-Nagy Zita.

A házaspár Junior Prima Díjjal 
Fotós: Hatetudnád Tánctanoda

Számfira Máté egy Békéscsaba melletti városban, Mezőberényben nőtt fel, a néptánccal feleségéhez hasonlóan az általános iskolai évek alatt ismerkedett meg, amivel a középiskolában sem hagyott fel. A szegedi tanítóképző főiskola elvégzése után Budapesten szerzett diplomát a Magyar Táncművészeti Egyetem alapszakán, jelenleg pedig a mesterképzésre jár. Nemcsak a nyári soltszentimrei Iringó Tánctáborban, hanem idén szeptembertől heti rendszerességgel oktat néptáncot Soltszentimrén, az óvodában és az iskolában is.

– Hatalmas megtiszteltetés, egyben munkánk eredményességének visszaigazolása volt a Népművészet Ifjú Mestere díj, amit augusztusban vehettünk át Budapesten. 

Továbbá óriási szakmai elismerésnek tartjuk a népművészet és közművelődés kategóriában odaítélt Junior Prima díjat. Az elismerések komoly ösztönzést és fontos visszajelzést adnak számunkra azzal kapcsolatban, hogy érdemes ezen az úton haladnunk, ugyanakkor nagy felelősséget is jelentenek 

– tette hozzá Számfira-Nagy Zita és Számfira Máté.

A házaspár legfőbb célkitűzése, hogy a jelenlegi táncos közösségeiket megtartsák, valamint folytathassák a táncoktatást, néprajzi előadások, táncházak, táborok szervezését Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékben, továbbá megtalálják csoportjaik, táncosaik számára a bemutatkozási lehetőséget a szakmai berkeken belül is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!