2022.10.26. 19:06
Faragó István festő mutatkozott be alkotásaival Szentkirályon
Faragó István amatőr festő munkáiból nyílt kiállítás a napokban a Református Gyülekezeti Házban. A tárlat anyagát Zsolcai Balázs festőművész és barát, a kecskeméti Katedra Művészeti Iskola tanára ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvényt Lipóczki Szilvia énekkel, Besze Márk gitárzenével ékesítette.
Faragó István a községnek ajándékozott festményével
A legelőt, a pusztát a magyar költészet tette hazává – ahogyan Márai Sándor író találóan észlelte. Az újkori festészetben ezért a magyar táj ábrázolása nemcsak a tér élménye, nem csupán tájkép, hanem átélés és ragaszkodás is. Még inkább megfigyelhető ez a kisebb tájhaza festői értelmezésénél. A pusztát hazává alakító költők legismertebbje Petőfi Sándor. Az ő jól ismert szavai: „Ott vagyok honn, ott az én világom…” hívogattak a plakáton Faragó István szentkirályi amatőr festő helyi kiállítására. A költői idézet még egyértelműbbé teszi a festő látásmódját, amelynek tagadhatatlan része a szűkebb tájhaza bemutatása. Monotónia nélkül való ez, hiszen látható a kiállításban tengerpart, tavak, a Villány környéki Karasica-patak máriakéméndi hídja, vagy éppen a máriakéméndi templom.
Az utóbbi évek szépen gyarapodó és beérő terméséből láthatott átfogó válogatást a megnyitó szépszámú közönsége. Közöttük az október elején elkészült, Elmúlásra várva című olajfestményt is. S ha már elmúlnak a tanyák, ezt ízléssel és mértéktartással éppen helyi festő teszi mégis maradandóvá.
Miként Petőfi Sándor költészetében a hagyományos és újító formák, mondanivaló varázsa lüktet, úgy Faragó István is bátran nyúl új festői kifejezésmódokhoz a régi mellett. Jó érzékkel, biztos kézzel és szemmel teszi ezt. A hagyományos olajfestményei mellett látható vastag anyagfelhordással, festőkéssel alakított tanya életképe is.
A technikáját tekintve hagyományos akvarelljei hosszas szemlélődésre késztetnek.
Közöttük az „Alföldi táj” gémeskútja és legelője átélhetővé teszi a költői szavakat az „ott vagyok honn” tágasságára és a „börtönéből szabadult sas lelkem” magasságára különösen is. Új, ám rögtön sok rajongót gyűjtő ábrázolásmódja a monokróm világ: a fekete és annak a fehérig világosodó árnyalatai, a néző tekintetét ellenállhatatlanul a lényegesre szögezik, kiemelve például a helyi pusztai templom ég felé törő fehér tornyát, az eltűnésbe vesző tanyai nép lelki és fizikai iránymutatóját. Határozott formai újítás a fehér fenyődeszkára diószínű lazúrral felvitt, régebbi, szépia hatású fényképeket idéző tájképek sora. A kiállításon még képkeret is lehet műalkotás. Egy Mohács környéki sínpár őszi tájban a végtelenbe nyúlik egy új olajfestményen, melynek kerete használt deszka, tökéletesen illeszkedve a talpfák sajátos hangulatához, már-már odaképzeltetve a jellegzetes kátrányillatot.
Nagy taps fogadta Faragó István bejelentését, amellyel a községet a keleti puszta felől ábrázoló nagy méretű festményét Szentkirály községnek ajándékozta.
A művet Szabó Gellért polgármester vette át, ami a kiállítás után a községi művelődési házban kap helyet.
A kiállításnak a Szentkirályi Református Egyházközség gyülekezeti háza ad otthont. Balázs Hajnalka helyi lelkipásztor helyben újszerű módon támogatja a festőt, akinek a képein gyakori helyszín a szentkirályi pusztatemplom, saját szűkszavúságával, ez a „megunhatatlan csoda.”
A tárlat anyaga november 4-éig tekinthető meg. Október 26-án, szerdán este a festővel személyesen is lehet ott találkozni, utolsó este pedig gitárest hangjai ölelik a képeket és nézőket. Részletes időpontok az egyházközség közösségi oldalán olvashatók.
