Galériával

2022.07.19. 20:06

Szabó György szobrászművész alkotásaiból nyílt tárlat Nagykőrösön

Időkerék címmel nyílt kiállítás Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész bronz alkotásaiból kedden a Nagykőrösi Arany János Művelődési Központ Rácz József Galériájában. A szobrok mintegy 50 év művészi pályafutását ölelik fel.

Horváth Péter

Szabó György alkotásain hangsúlyos a figurális ábrázolás és a humánum

Fotó: Bús Csaba

A megnyitón Juhász Nándor intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, majd az alkotóval személyesen is jó viszonyt ápoló Képíró Ágnes művészettörténész nyitotta meg a kiállítást.

– Amit itt látunk, mintegy fél évszázad kvalitásos és koherens lenyomatát őrzik. Annak egy részét, ugyanakkor mégis jellemző összegzését és minden alkotói korszakára jellemző törekvéseit fogja egybe e tárlat – mondta a művészettörténész, és beszélt még az időnek a művész pályafutásában játszott szerepéről. – Idő, időtlenség, az idő kereke, időutazás egy rendkívüli alkotói pálya történetében, melyben művei felettébb változatosak. Egyszerre reprezentálják a már eltelt, mindenki számára hasonlóképpen érzékelhető időt és az alkotó ettől eltérő belső idejét – mondta Képíró Ágnes. 

A tárlat egy gazdag és termékeny életpálya összegzése, ami a Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése utáni évektől napjaink alkotásaiig vezetik el a látogatót.

A kiállítótérben Szabó György korai, Nagykőröshöz kötődő alkotásai is láthatók, de helyet kaptak  a későbbi félabsztrakt kompozíciók, a hajók és ladikok pedig Szindbád és Noé világába kalauzolnak el bennünket.

A művészettörténész elmondta, hogy az alkotó munkáira jellemző a konstruktivizmus, szerkezetesség, mégis a figurális ábrázolás és a humánum hangsúlyos alkotásain.

– Plasztikái mögött rejlő gondolatiság mélyében a humánum, az emberi tartás szerkezetei, rétegei húzódnak meg. Az általa olyan nagyra tartott szép emberi figura, tökéletes test gyakran elrejtve, becsomagolva mutatkozik meg. De plasztikái alakja és léptéke is az embert idézi, mintha megannyi lélekkel feltöltve állnának közöttünk a szobrok. Alkotások, melyeket az idő, a pillanatnyi helyzet, a szubjektummal egyesülve állít súlytalan egyensúlyba még akkor is, ha maga az anyag, a bronz nem egy súlytalan anyag – mutatta be az alkotó művészetére jellemző vonásokat a művészettörténész. 

Kiemelte, hogy a bronz a szobrászat ősidők óta használt anyaga, melynek segítségével Szabó György egyszerre archaizál, hagyományokat őriz és örökít át. – De mégsem a múlandó áthordozása, hanem az örök múlhatatlan fogalmazódik meg alkotásaiban, melynek egyaránt része az ember, a nagy korok előtti tisztelgés, az idő és az időtlenség – adott újabb kulcsot Képíró Ágnes a Szabó György művészetének értelmezéséhez.

A megnyitón közreműködtek a Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola munkatársai, Bernáthné Gyürü Veronika fuvolaművész és Horogszegi Jánosné zongoraművész.

A tárlat szeptember 5-ig tekinthető meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!