TST tánciskola

2022.06.02. 17:33

Rangos táncversenyt rendeztek Kiskunfélegyházán

A múlt hétvégén 9. alkalommal rendezte meg a Dance Universum nemzetközi táncversenyt Kiskunfélegyházán a kecskeméti TST tánciskola vezetője, Váczi Niki.

Sebestyén Hajnalka

A New Generation csapat újabb aranyérmet szerzett

Váczi Niki elmondta: rendkívül nagy érdeklődés kísérte a megméretést, végre személyes jelenlét mellett táncolhattak a versenyzők, az online platform helyett. Visszatértek a régi nagy tánciskolák, a résztvevők ezúttal is érkeztek a határon túlról is. Összesen 74 iskola mutatkozott be több csapattal, 1500 táncossal különböző táncstílusokban. A zsűri a két nap alatt mintegy 500 produkciót értékelt. 

A TST is színpadra lépett, hatalmas sikerrel. A zsűri független szakemberekből állt, Váczi Niki főszervezőként vett részt a versenyen. Hozzátette: nagyon büszke tanítványaira. 

Igen komoly edzés áll mögöttük, a belefektetett sok-sok óra hozta a megérdemelt eredményeket. Méltón zárták a versenyszezont a fiatal táncosok. 

Duka Viki az öt nagyon tehetséges Manó csoportos közül a 2. helyen végzett. A TST New Generation egy fantasztikusan erős mezőnyben 13 csapat közül első lett. Molnár Lilla szólóban, egy szintén nagyon erős mezőnyben, 20 szólista közül 2. helyezést szerzett. Mátyus Bogi nyolc nagyon kemény ellenféllel szemben frissen készített szólójával a dobogó legfelső fokára állhatott fel. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában