Videóval

2022.06.09. 19:42

Kecskeméten is elkezdődött a 93. Ünnepi Könyvhét

Csütörtökön elstartolt a 93. Ünnepi Könyvét, melynek megnyitóját a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban, könyvbemutatóval összekötve tartották.

Horváth Péter

A megnyitó után bemutatták (jobbra) Veres Attila The Black Maybe című regényét mutatták be, a szerzővel (balra) Sepsi László beszélgetett.

Bujdosóné dr. Dani Erzsébet könyvtárigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd prof. dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester nyitotta meg.

Köszöntőjében röviden végigtekintett a könyvhét történetén, majd könyvbarátként az olvasáshoz való személyes viszonyáról szólt. A megnyitót követően Veres Attila The Black Maybe című regényét mutatták be, a szerzővel Sepsi László beszélgetett. A neves horrorszerző új könyve először angol nyelven jelent meg Észak-Amerikában, itthon ősszel lesz olvasható. A szombatig tartó programsorozat keretében számos könyvbemutatón vehetnek részt az olvasás szerelmesei, valamint kiadványvásár, villámcsődület, dedikálás és könyvkiadók, antikváriumok sátrai várják a bibliofil közönséget. A könyvhét vendége lesz többek között Egressy Zoltán, Varga Éva, Albert Csilla. Murinai Angéla és Dolák-Saly Róbert.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!