Önzetlenség

2021.12.11. 18:43

Forralt boroztak és pénzt gyűjtöttek Kecskeméten a félárván maradt kisfiúnak

Százhatvanezer forint gyűlt össze a nemrég édesapa nélkül maradt, mozgásában korlátozott három éves kisfiú Lackó, azaz Kis László Benett és édesanyja számára.

Bajáki Zsanett

Forrás: Mélymerülés utcalap

A Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület szervezésében a kecskeméti Főtér egyik sátránál finom forraltbor, sok-sok vidám,  jó szó társaságában találkozhattak az olvasók a Mélymerülés magazin idei utolsó, téli lapszámával. A becsületkasszás forraltborozásból és az utcalap megvásárlásából néhány óra leforgása alatt 160 ezer forint gyűlt össze, amelyet a nemrég édesapa nélkül maradt, mozgásában korlátozott három éves kisfiú Lackó, azaz  Kis László Benett és édesanyja megsegítésére fordítanak.

A téli lapszám szépirodalmi anyagát Bíró-Balogh Tamás, Dettre Gábor és általa T.S. Eliot, Kávai Katalin, Szécsi Gábor és Szolláth Mihály jegyzik Libor Zoltán válogatásában. Az Ulrich Gábor által gondozott képzőművészeti anyagok Kókai Mimi, Neuberger Gizella, Szoboszlai Eszter és Szurcsik József és a néhány napja elhunyt Pálfi Gusztáv, jóvoltából kerülhettek közlésre.

A lap nyomtatott verziója mellett e szám online is elérhető, illetve megvásárolható a kiadó Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület és Adománybolt webshopján keresztül. Ugyanitt a december 17-ei Kilele Swing Cats zenés jótékonysági estjére szóló jegyek is megvásárolhatók.

A lap további eladásaiból, valamint a jótékonysági koncertből befolyó összeget szintén a család megsegítésére fordítják. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!