programajánló

2021.10.23. 19:55

Közös koncertet ad a három jubiláló együttes Kecskeméten

A Cantus Nobilis Kórus, a Kecskeméti Énekes Kör és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar október végén lépnek együtt színpadra.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Cantus Nobilis Kórus

Nagyszabású zenei esemény részese lehet a közönség október 30-án. Kecskeméten közösen lép fel a Cantus Nobilis Kórus, a Kecskeméti Énekes Kör és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. A három jubiláló kecskeméti zenei együttes a koncerten Mozart Requiemjét adják elő a Nagytemplomban Erdei Péter vezényletével.

A próbák szeptemberben megkezdődtek. Mindhárom együttes életében jubileumi esztendőt jelent a 2021-es év. A Kecskeméti Énekes Kör a „legfiatalabb”, ők Erdei Péter vezetésével öt éve énekelnek együtt. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar megalapításának 55. évfordulóját ünnepli. A közös hangverseny kezdeményezője, a Cantus Nobilis Kórus pedig még Kecskeméti Pedagógus Énekkarként, a „PedKarként” 60 évvel ezelőtt kezdte meg működését.

Hihetetlen a szám, de az együttesben az elmúlt hat évtized alatt közel hatszázan énekeltek.

A jubileumi koncert szervezői fontosnak tartották a korábbi tagok megszólítását is, ezért még a nyáron felhívást tettek közzé, és várták azoknak az énekeseknek a jelentkezését, akik – egy koncert erejéig – szívesen énekelnének ismét az együttesben. Ferenczyné Kerekes Edit, a Kecskeméti Pedagógus Énekkar Egyesület elnöke lelkesen számolt be az első próbáról, amelyen 44-en vettek részt, jelenlegi és „régi” énekesek együtt. Akadt, aki 33 éve énekelt utoljára. Számára is nagy élmény volt újra Erdei Péter „kezére énekelni”. Előhívódott számára minden tudás, a lassítások, a piánók, a hangsúlyok, mint sok évvel ezelőtt.

Mozart Requiemjét már ötször énekelte a kórus többnyire abban az őszi időszakban, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk.

Ezek közül a legmegindítóbb az volt, amikor a New York-i terrortámadás első évfordulóján, 2002. szeptember 11-én reggel 8 óra 46 perckor a zsúfolásig megtelt Nagytemplomban adta elő a kórus a művet.

Az együttes akkori karnagya, Erdei Péter ­ számára is – aki majd 30 évig volt az énekkar vezetője – emlékezetes pillanatok voltak ezek.

– Akkor a világ számos városában, zenei centrumában teljesen egyszerre hangzott fel ez az örökérvényű zene, s Kecskemét is bekapcsolódott abba a vérkeringésbe, amellyel Sydney, New York, London, Tokió és más városok közönsége állított hangzó emléket annak a világméretű tragédiának. Most Kecskeméten nem a gyász, hanem a zenélés öröme fonja egybe mindazokat, akik a 60 éves egykori Pedagógus Énekkar, az 55 éves Szimfonikus Zenekar és a legfiatalabb „testvér”, az ötéves Kecskeméti Énekes Kör képviseletében részt vesznek a felkészülésben. Amióta Kecskeméten élek – 1975 óta – ilyen alkalom, három együttes közös ünnepe, még nem volt – árulta el Erdei Péter.

Erdei Péter (jobbra) vezénylésével adja majd elő Mozart Requiemjét a három kórus
Fotó: Cantus Nobilis Kórus

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar 55 éves múltra tekint vissza 2021-ben, és büszkék arra, hogy az ország egyik olyan kiemelkedő zenei és kulturális hagyományokkal is rendelkező városában működhetnek, ahol Kodály emlékét is méltóképpen őrzik, melyhez a maga eszközeivel a zenekar is hozzájárul. Földi Jácint művészeti vezető örömmel üdvözli a három együttes együttműködését:

– A zenekar az elmúlt években rendszeresen adott koncertet Erdei Péterrel, amelyek minden egyes alkalommal felemelő élményt jelentettek a zenészeinknek. Szeretnénk, ha a jövőben szorosabb együttműködést ápolnánk Kecskemét város művészeti együtteseivel, ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy ez a három magas művészeti értékű együttes most közös koncerttel ünnepelheti meg a jubileumát.

Mostantól hetente próbálnak az énekesek, a zenekarral közös próbák pedig október utolsó hetében kezdődnek. A jelentkezések alapján várhatóan egy mintegy 70 fős kórus közreműködik majd a koncerten. Kiváló énekes szólistákat sikerült megnyerni az ügynek Szemere Zita, Balogh Eszter, Pataky Dániel és Bakonyi Marcell személyében.

A Kecskeméti Pedagógus Énekkar Egyesület egy reprezentatív kiadvánnyal is készül az alkalomra, és a koncertet követő találkozásra várják valamennyi korábbi tagjukat – nemcsak a hangversenyen éneklőket – az ünneplésre, az emlékek közös felidézésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!