Kecskemét / Mikulás Ferenc

2021.06.15. 13:55

Legendás rajzfilmek sokaságát alkották az ötven esztendő alatt

Ötvenéves a Kecskemétfilm Kft., melynek stúdiójában olyan népszerű mesefilmek születtek, mint a Vízipók-csodapók, az Egér a Marson, a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról vagy a legújabb Toldi. Mindezekből válogatást is bemutatnak augusztusban, a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.

Sebestyén Hajnalka

Nyolcvan éves Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió igazgatója 

Fotó: Bús Csaba

A Kecskemétfilm Kft. jogelődjét, a Pannónia Rajzfilmstúdió első vidéki stúdióját 1971 nyarán alapították meg Kecskeméten. Vezetője – az immár 80 éves – Mikulás Ferenc lett, aki azóta is irányítja a stúdiót. A legendás rajzfilmstúdióban számos népszerű mese született meg, melyek nemcsak a magyar gyerekeket örvendeztették meg, hiszen az internet jóvoltából a világ számos pontjára eljutottak. Az elmúlt 50 év alkotásaiból egy válogatást is bemutatnak a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, augusztus 11–15. között. Egy kiállítás pedig bemutatja majd az elmúlt 50 év legemlékezetesebb pillanatait.

Az első rajzfilmszéria, amelyhez a stúdió tervezéssel és részfeladatok elvégzésével járult hozzá, az Egér a Marson volt 1975-ben. Majd a kecskemétiek első nagy sikere a Szabó Szabolcs rendezte Vízipók-csodapók sorozat volt, melyet 46 ország vásárolt meg. A legendás sorozatból 1983-ban mozifilmváltozat is készült, ami 2019-ben digitálisan felújítva ismét a mozikba került, hogy egy újabb generáció ismerkedhessen meg az élővizek kedves és gyakran mókás kis lakóival, miközben megtanulhatják, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos ahhoz, hogy bolygónk élhető hely maradjon.

A Kecskemétfilm következő nagy sikere a Magyar népmesék több évada volt, melynek gyártása Jankovics Marcell vezetésével 1977-ben kezdődött el. Generációk nevelkedtek fel rajta, ma már hungarikummá nyilvánították.

– Elsősorban az volt a célunk, hogy korszerű formában megörökítsük azokat a néprajzi és irodalmi értékeket, melyekbe beleszülettünk, hogy közvetítsük a felnövekvő generációk számára is. A sorozatot a világhálón eddig 170 országból 134 millióan látták – mondta a mese kapcsán Mikulás Ferenc.

1985-ben készült el a Mesék Mátyás királyról című sorozat, majd az egész estés film, 1987-ben pedig a stúdió felkérésére Jankovics Marcell elkészítette a Mondák a magyar történelemből című szériát.

Annak érdekében, hogy a központtól való földrajzi távolság miatt a stúdió ne maradjon ki az ország és a világ animációs vérkeringéséből, Mikulás Ferenc nemzetközi ösztöndíjrendszer létesítése mellett döntött. Az 1980-as évek közepétől Izlandról, Németországból, Belgiumból, Hollandiából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Franciaországból érkeztek ösztöndíjasok Kecskemétre, a helyi munkatársaknak pedig akkoriban szinte ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy külföldre utazhassanak.

A rendszerváltás után 35 munkatárs privatizálta a stúdiót és így 1993-ban megalakult a Kecskemétfilm Kft., ahol az ezredforduló után a 3D-s filmek készítése is megkezdődött. Az addigra méltán nagy hírű stúdió számos nemzetközi megbízást is kapott, melyek közül három egész estés film – a spanyol Chico és Rita, az ír Kells titka és a francia–japán Vörös teknős – Oscar-jelölést, a francia Loulou és az elképesztő titok pedig César-díjat kapott.

2011-ben Mikulás Ferencet és az általa vezetett Kecskemétfilmet Magyar Örökség díjjal jutalmazták, és egyedülálló a szakmában, hogy a stúdió kilenc Balázs Béla-díjas munkatárssal büszkélkedhet, akik között rendező, animátor és gyártásvezető is van.

A stúdióban nemrégen elkészültek a Toldi-epizódok, melyekből már láthat a közönség a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.

Az idén ötvenéves Kecske- métfilm nagyívű terveket is dédelget: a MOME közreműködésével a Kecskeméti Neumann János Egyetemen animátor képzést indítanak majd, valamint szeretnék létrehozni a Magyar Animáció Háza Múzeumot is, természetesen Kecskeméten.

A kezdetektől napjainkig Mikulás Ferenc irányítja a stúdiót
Fotó: Munkatársunktól

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!