kultúra

2021.05.03. 08:06

Újranyit a bajai könyvtár

Hétfőtől ismét fogadják az olvasókat, látogatókat a megszokott időben a bajai Ady Endre Városi Könyvtárban.

Rab Rita

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A nyitás kapcsán bizonyos szabályok, kérések betartását várják el. Az április 26-án megjelent kormányrendelet előírja, hogy csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező és azt bemutató személyek, valamint a 18 év alattiak léphetnek be az intézménybe, utóbbiak kizárólag védett kísérővel. Azt kérik mindenkitől, hogy viseljenek maszkot bent is.

– Végre eljött a várva-várt pillanat és újranyitunk. Nagyon vártuk már mi és olvasóink is ezt a pillanatot, ami most bekövetkezik. A gyermekkönyvtárban a játékok – őszhöz hasonlóan – egyelőre nem lesznek használhatók, és kérjük csak a kölcsönzés, válogatás idejére tartózkodjanak bent a gyerekek és szülők (nagyszülők, kísérők) – mondja Zalavári László igazgató.

A zsinagóga bejárati ajtajában egy könyvtáros fogadja majd az érkezőket, aki elkéri a védettségi igazolványokat és szükség esetén más személyazonosító okmányt is. A védettségit netán otthonfelejtők nem léphetnek be, erre figyeljenek – kérik a könyvtárosok. Az ellenőrzés ugyanis minden egyes alkalommal megtörténik.

A számítógépeket és az olvasóasztalokat egyelőre egy hely kihagyással használhatják. Szombatonként – a kisebb dolgozói létszám miatt – a zsinagóga oldalajtaja tart csak nyitva, ott történik az ellenőrzés-beengedés, míg a gyermekkönyvtárban hétköznap és szombaton is csöngetniük kell az oltatlanoknak. Ez idővel – a remények szerint –módosulhat, ahogy javulnak a vírusadatok.

Természetesen az oltatlanok sem maradnak könyv nélkül, az ajtóban lesz egy láda, oda tehetik a nejlonzacskóban visszahozott köteteket-folyóiratokat (melyek 3 nap karanténba kerülnek) és a „kapusnál” leadhatják igényüket, amit másnapra készítenek össze a könyvtáros hölgyek. Az is megoldás, hogy az eddigiekhez hasonlóan előre jelzik telefonon, e-mailben, facebook-üzenetben, hogy mit kérnek, ez esetben már várni fogja őket a csomag.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!