szülinapi köszöntő

2020.09.12. 07:00

Kunhegyesi Ferenc képeiből nyílt kiállítás Kiskőrösön

Társasági eseménynek számít Kiskőrösön, ha Kunhegyesi Ferenc kiállít. A kiskőrösi festőművész a szüreti fesztiválon mutatta be az alkotásait. A művelődési házban több mint száz tisztelője, barátja jelent meg, hogy gyönyörködjön a képeiben, illetve hogy megköszöntse születésnapja alkalmából a megyei Prima díjas alkotót. Most töltötte be az ötvenedik életévét.

Barta Zsolt

Kunhegyesi Ferenc Lászlóné Takács Ágnessel, az Ágnes Galéria tulajdonosával

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

A festőművész tárlatát Babucsikné Zeikfalvy Anna kiskőrösi művésztanár méltatta. – Feró kiállításával kapcsolatban elsőként a színeket kell észrevenni. A színek ritmust adnak a képeinek. A festmények erőre kapnak. A művész portrékat, alakokat fest, nem pedig tájképet mutat be. Nem lehet látni egy pohár vizet vagy egy szál virágot sem. Absztrakt ábrázolást mutat be – mondta a peda­gógus.

Domonyi László polgármester is méltatta a kiállítást. Arra hívta fel a figyelmet, hogy más, nagyobb településekhez képest Kiskőrösön a kultúra iránti fogékonyság erőteljesebben érezhető. Itt ugyanis két nap során négy kiállítást is megnyitottak. Gratulált a festőművész születésnapjához. Arra kérte, hogy egy levegővel fújja el a születésnapi tortára helyezett gyertyákat. Kunhegyesi Ferenc próbálkozott, de csak a hatodik alkalommal sikerült a süteményt díszítő gyertyafüzér lángjait elfújnia.

Kunhegyesi Ferenc a képeivel
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

Kunhegyesi Ferenc köszönetet mondott a támogatóinak, hangsúlyozta, hogy bár átlépte az ötödik ikszet, úgy érzi, most tele van erővel és persze tervekkel. Mint mondta, a hazai roma kultúrában a képzőművészet új keletű, még fél évszázados sincs, miközben a művészetben ott a zene, amely több évszázados múlttal rendelkezik. A generációk során kitermelődött egy olyan művészréteg, melynek tagjai ott vannak a világ legjobb dzsesszzenészei között. A festészet azonban csak ötven évre tekinthet vissza, ennek kiteljesítése és bemutatása az ő feladata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!