Azonnal megszerette a rézkarcot Bella Rózsa

– Hogyan indult alkotói munkássága?

– Békés megyében, Endrődön nőttem fel. Családomban apai ágon hosszan visszavezethető a jó kézügyesség. Számos felmenőm volt csizmadia, többek között nagyapám is. Édesapám és több testvére, rokona elismert cipészként dolgozott. Egyikük még az amerikai divatbemutatók kifutóira is tervezett női lábbeliket. Nagyszüleim életében fontos volt az ima, a munka és a dalolás. Cipőkészítés közben népdalokat és egyházi énekeket daloltak, nekem pedig papírt és ceruzát adtak, hogy rajzolhassak. A példaképem nagybátyám volt, aki képzőművészetet tanult, és egészen kiskoromtól folyamatosan adta át nekem a tudását.

– Hány éves volt ekkor?

– Alig lehettem 3-4 éves. Ültünk a nagy ­sárgabarackfa alatt. Ő rajzolt, én meg figyeltem. Látva érdeklődésemet, kezdett beavatni a tanulmányaiba, majd feladatokat is adott. Én mindezt nagy örömmel vettem. Sajnos nem sokkal később ő Németországba költözött, de a kapcsolat, a tanítás nem szakadt meg. Levelezés útján tanított, nemcsak rajzolni, hanem művészettörténetre is. Később, amikor Orosházán biológia–kémia tagozaton középiskolásként tanultam, hétvégeken Hódmezővásárhelyen rajzórákat ­vettem.

– Az alkotás mennyire határozta meg az életét fiatal felnőttként?

– Eleinte vegyész szerettem volna lenni, de a képzőművészet jobban vonzott. Így léptem a tanári pályára, biológia–rajz szakos diplomát szerezve. Először Békésszentandráson tanítottam, majd Kecskeméten.

– Emiatt költözött a hírös városba?

– A nyolcvanas évek elején, amikor már egyedül neveltem a kislányomat, Szarvason éltünk. Változtatni akartam a sorsunkon. Olyan várost kerestem, mely viszonylag közel van a szüleimhez és Budapesthez, meg tetszik is. Egy alkalommal kislányommal a kecskeméti színházban néztünk meg egy darabot. Azonnal rabul ejtett a város. Így 1985-ben ide költöztünk. Két évig az akkori Molnár Erik Általános Iskolában tanítottam, majd Brenyó Mihály igazgató úr meghívott tanítani a Bányai Júlia Gimnáziumba, ahol közel harminc évig, a nyugdíjazásomig oktattam a rajzot és vizuális művészetek tantárgyat.

– Alkotói munkája mindeközben folyamatos volt?

– Igen, de csak magam kedvére alkottam a nyolcvanas évek közepéig. A legnagyobb kritikusom a kislányom volt. Amit éjjel festettem, ő reggel „zsűrizte”. Kecskeméten minden megváltozott. Felszabadultan, nagyobb lelkesedéssel folytattam az alkotói munkát. Olajfestményeket, tollrajzokat készítettem. Tájképeket, portrékat, csendéleteket.

– Ma már a rézkarcairól ismert művész. Mikor váltott?

– Az első kecskeméti kiállításomon, 1987 körül, ahol festményeket és tollrajzokat mutattam be, odajött hozzám dr. Bánszky Pál művészettörténész úr, és azt mondta, neked rézkarcokat kellene készítened. A Tokaji Nemzetközi Művésztelepre irányított, ahol elsajátíthattam a rézkarc készítésének alapjait. A rézkarcolás szerelem volt első látásra. Azóta is tart.

– Kiállításai messze túlmutatnak az ország határain. Merre mutatkozott be rézkarcaival az évtizedek alatt?

– Csoportos tárlatokon Magyarországon és Japántól Egyiptomon át Spanyolországig. Egyéni kiállításokon hazánkban és a környező országokban, valamint Kínában. Számomra mindenhol fontos a közönség, így ugyanolyan boldog vagyok, amikor Hetényegyházán mutathatom be legújabb alkotásaimat, és akkor is, amikor Kínában.

– Nemcsak alkot, de előadásokat is tart. Milyen témákban?

– Valóban, nagyon mozgalmas életet élek. Nyugdíjasként még több időm jut az előadásokra. Ezek között van utazás-művészet, valamint Biblia-művészet témájú egyaránt. Előadásokat határon túli magyarlakta településeken is tartottam több alkalommal. Mindezek mellett a férjemmel vállalati oktatásokban is részt vettem.

– Mit láthat a hetényi közönség az új tárlatán?

– Az elmúlt évekből számomra kedves rézkarcokat válogattam össze. Többek között az általam illusztrált könyvek képeiből is. Természetesen az anyagot most is az a három régi alkotásom teszi teljessé, mely minden egyes kiállításomon ott van. Ezek a Szőgyéni Szent Mihály angyal, a Hajósi barokk ablak, valamint az Együtt a szélben című rézkarcaim.