kecskeméti citerazenekar

2020.08.13. 11:40

Népzenei hagyományt ápoltak a citerások Örkényben

Életre szóló zenei élményekkel tértek haza Örkényből a Csutorás népzenei táborból a kecskeméti Mátyás Király Citerazenekar tagjai. Az ország legnagyobb, 35 esztendős múltra visszatekintő népzenei táborába évek óta visszatérők a hírös városi citerások.

Sebestyén Hajnalka

A citera sem hiányozhatott a tábor repertoárjából

Forrás: Petőfi Népe

– Huszonhárman képviseltük a zenekarunkat. Büszkén mondhatom, hogy már nemcsak a nagy diákjaink, a 11 éve együtt zenélő Mátyás Király Citerazenekarunk, hanem a fiatalabbak, a Corvin Citerazenekarunk is a legjobbak között tanulhattak. Mindkét csapatunk Arany Páva díjas! A nálunk kisebbek is jól érezték magunkat, sok tapasztalatot gyűjtöttek. A Győztesek éneke koncerten felléptünk. A most megjelent, harmadik lemezünkről játszottunk székelyföldi dallamokat – mondta Sulczné dr. Bükki Éva, a zenekar vezetője, aki szintén aktívan kivette részét a tábori feladatokból.

– Hatalmas élmény volt, hogy férjemmel, Sulcz Ferenccel ismét együtt taníthattunk a közép-haladó csoportban, erre már régen nem volt példa, általában külön csoportjaink vannak. Emellett gyermekorvosként betöltöttem a tábororvos szerepét is, szerencsére e téren nem akadt sok teendőm – tette hozzá.

A fiatal citerás tehetségek minden évben nagyon várják a Csutorás tábort, amely mindenki számára rengeteg tapasztalatgyűjtést és tanulást jelent, amellett, hogy élményekben gazdag kikapcsolódás és szórakozás is egyben. A táborban arra is van lehetőségük a fiataloknak, hogy más hangszereket kipróbáljanak. Volt moldvai nagydob, furulya, klarinét, tárogató, nagybőgő, koboz, újdonságként pedig tambura és tekerőlant.

A táborban a zenei foglalkozásokon túl számos programból válogathattak a résztvevők. Nagy sikere volt a lovaglásnak, a kézműveskedéseknek, nagyon szép karkötők, bőrből és agyagból készült tárgyak születtek, de sokan választották a könyvkötést és a bútorfestést is. A napok minden reggel közös énekléssel indultak a sátorban, esténként pedig táncházakban mulattak.

A citera sem hiányozhatott a tábor repertoárjából
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!