KECSKEMÉT/MÉNTELEK

2020.02.14. 14:00

A hagyományokat négy évtizede adja át az új generációknak

Tassy Lilla kicsiny gyerek­korától fogva úgy érezte, hogy színpadra termett. Helyét néptáncosként találta meg tizenhat évesen, később inkább a tanítást, az ismeretek átadását tűzte ki célul. Tanítónőként több mint négy évtizede dolgozik azon, hogy a felnövekvő generációk megismerjék hagyományainkat, ezáltal egy olyan tudáshoz jussanak, amely hozzásegíti őket az életben való eligazodáshoz.

Gulyás Sándor

Tassy Lillában mindig megvolt a vágy, hogy a mestereitől kapott tudást átadja az oktatásban is

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gorácz József

Tassy Lillát már egészen apró korában megérintette a tánc szépsége. Akkoriban még nem számított, hogy milyen típusú zene szól, szinte azon nyomban forgolódni kezdett a tükör előtt. A világot jelentő deszkákra viszont nem táncosként, hanem színkörösként lépett először.

– Már általános iskolásként nagyon vonzott a színészet, hiszen zrínyisként volt alkalmam megtapasztalni a színház csodás világát. Az iskolai darabokban viszont nem kaptam meg azt a szerepet, amire vágytam. Talán Ruszt József akkori fantasztikus színházi előadásai, vagy a stúdiós lét adta a gondolatot, hogy rendező legyek. Családomtól azonban nem kaptam biztatást, így eszembe sem jutott, hogy megpróbálkozzam a Színművészeti Főiskolával. Tizenhat éves voltam, amikor egy Katona-gimnáziumos emléknap műsorában megérintett a néptánc. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan emberektől tanulhattam, mint Nagy Dezső és felesége, akik létrehozták azt a közösséget, amiből később a Kecskemét Táncegyüttes kialakult. Gyökereket kaptunk, erős támasztékot. Többek között Lelkes Lajos, Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes vezetője, Tóth Ferenc, Foltin Jolán, Farkas Zoltán Batyu, Szabó Szilárd tanította meg a tánclépéseken túl annak az életformának a megbecsülését, ahonnan táncörömeink származtak – emlékezett vissza táncos pályafutásának kezdetére Tassy Lilla.

Az ambiciózus fiatal lány az érettségi után mikrofilmesként, majd kirakatrendezőként dolgozott, ám szabadidejének jelentős részét a tánc és a tanulás töltötte ki. A C kategóriás néptáncoktatói minősítését, felsőfokú tanulmányaival együtt, a Bajai Tanítóképzőben szerezte meg. Emellett két évig a Szeged Táncegyüttes utánpótláscsoportjait, valamint a tápéi iskola diákjait oktatta, Kecskemétre 1984-ben tért vissza, azóta a Ménteleki Általános Iskolában tanít.

– Az akkoriban alakult Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely volt fiatal erőink jó összegzése. Mai ésszel felfoghatatlan, mennyi értékes, átmentett tudást kaptunk, és próbálhattunk átadni a gyermekeknek. Vidák István, Nagy Mari, Rumi Laci, Boka Gáborék, és az áldott emlékű Beregszászi János döbbenetes erejű előadásokat szerveztek, Hegával (Hegedűs Zoltán, a Hegedűs Együttes vezetője) táncházakat tartottunk. Jómagam az Aprók Táncán az akkor már meglévő táncegyüttes kicsinyeit igyekeztem abba a csodás világba elvinni, amit én is készen kaptam. Mert szinte egyikőnk sem jött eredeti helyszínről, de a városi folklór, a táncházmozgalom, a Nomád Nemzedék volt képes akkoriban megmenteni az éppen veszni látszó paraszti kultúrát. Utolsó nyomait én még láthattam Ménteleken. Máig bánom, hogy akkoriban nem gyűjtöttem fel, de a sorsom alakulása sok mindent átírt. Az iskolában a mindenkori osztályaim tanítása mellett én voltam a „gatyalógus”, aki a néptánccal, a népszokásokkal ismertette meg a diá­kokat, hol máshol, mint az úttörő-foglalkozásokon. Kicsi jurtát is állítottunk az iskola udvarán, filmet forgattunk, Lakitelekre jártunk. Akkoriban lehetett képesítés nélkül éneket oktatni felső tagozatban. A nyolcadikosok szívesen tanulták velem a széki betlehemes énekeit, majd az egész rítusrendet előadták az 1985-ös karácsonyi ünnepségen. Ez azért akkoriban nem volt feltétlenül pozitív, de az igazgatói izgalmak ellenére az éppen akkor az iskolába érkező szakszervezetisek is kíváncsiak voltak rá – mesélte mosolyogva Tassy Lilla.

Tassy Lillában mindig megvolt a vágy, hogy a mestereitől kapott tudást átadja az oktatásban is
Fotó: Gorácz József / Petőfi Népe

Az aktív tánc egy furcsa megjegyzésnek és az anyai örömöknek köszönhetően kicsit háttérbe szorult. Ménteleken a tanítónő később tánccsoportot, Padkaporos bálokat, majd néptánctalálkozókat szervezett. Tanártársával, Mihócza Zsolttal kidolgozták az iskolai keretekben működtethető esztendőkörös változásrendet. Immáron huszonnégy éve Kisboldogasszonytól Pünkösdig minden jeles nap említésre kerül az iskolában.

– A rendszerváltás után jött létre a Méntelek Jövőjéért Közalapítvány, amely új lendületet adott a munkának. A közösségépítés jegyében számtalan programot szerveztünk. Az akkori derékhad és gyermekeink megtapasztalhatták egy valós, cselekvésekkel teljes időszak örömeit. A második évezred utolsó nap-éj egyenlőségének napján felállítottunk egy millenniumi emlékoszlopot. A Brumár Jánossal tervezett napos-holdas-csillagos fa azóta hirdeti, mire vagyunk képesek, ha együttes erőink mozdulnak. A falunapokon végre beteljesíthettem gyermekkori vágyaimat, amatőr színi előadások sorát rendezhettem. Éppen húsz éve annak, hogy fantasztikus színészeimmel előadtuk a Szentivánéji álmot, majd a Helység kalapácsát, a S.Ö.R.-t, később helyi szerzőnk műveit, tavaly pedig Kamondi Imre Kacatkirályát. Gyermek színjátszóimmal 2008-ban a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón bronz minősítést kaptunk. Mivé lett a tánc, az a csoda, amit Lu­kács Laci adott, amikor a Kecskemét Táncegyüttes alapítóiból létrehozta a Parázs csoportot? Sohasem felejthetem, hogy éppen a későn újra kezdett táncolás hozta el azt az embert is az életembe, aki a mostani álmaim megvalósítását lehetővé teszi. Mihály urammal, barátainkkal, iskolásainkkal kerek sátrat, nemezjurtát állítunk, megpróbáljuk a kerek EGÉSZ-SÉG létét. Így könnyebb elviselni, hogy pár éve, nagy-nagy szívfájdalommal le kellett tennem a táncoscipellőket – tette hozzá a ménteleki tanítónő.

Tassy Lillának az idei az utolsó tanéve, ám a munkával nem hagy fel. Álma egy olyan közösségi hely létrehozása, ahol a természetes anyagokból való alkotás mellett a lelkes hozzáértők a holdkertészet rejtelmeibe is beavatják az érdeklődőket.

Filozófia és életmód is egyben

A tánc öröme egy egész életre szól, a mozdulatművészet filo­zófia és életmód is egyben. A tánc a lélek, a kerek egész. A magyar táncban főleg, ahol a férfi a Nap, a nő a Hold. Ezekben a kívülről nagyon fegyelmezettnek tűnő mozgásokban hatalmas szabadság van, ami a lelket és a testet egy teljes egésszé ötvözi. Ám ha csak a jól megkoreografált színpadi tánc marad, akkor elvesztjük az ösztönös, kicsi kortól belőlünk áradó őserőt. Most nagy a veszélye annak, hogy lecseréljük egy olyan mozgásformára, ami idegen tőlünk. A magyar tánc a teljes egész kerekség, melyben letükröződik a világ rendje. Bizakodásra ad okot, hogy soha nem táncolt olyan sok gyermek, mint ma. Elmondhatatlanul lényeges azonban, hogy az oktatók megtartsák és továbbadják a tánc ősiségét – fogalmazta meg gondolatait Tassy Lilla.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!