KISKŐRÖS

2020.01.23. 15:04

Utolsó tárlatvezetés a kiskőrösi emlékmúzeumban

Huszonkét év után meg­szűnik a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum legrégebbi tárlata, melyet az épület földszintjén láthatott a közönség. A múzeumban egy új tematikájú, Petőfi Sándor költészetének hét legaktívabb évét bemutató kiállítást alakítanak ki.

Barta Zsolt

Kispálné dr. Lucza Ilona korábbi múzeumigazgató tartotta a rendhagyó tárlatvezetést

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

Kispálné dr. Lucza Ilona csütörtökön mutatta be utoljára a három teremben látható tárlatot, felidézve a korábbi történeteket. A régi tárlat három részből állt. Az első szoba Kiskőrös történetét mutatta be Petőfi Sándor születéséig. A második teremben a költő életét, míg a harmadik részben a város szülöttjének az utóéletét ismerhették meg a látogatók. A múzeum nyugalmazott igazgatójának nevéhez fűződő kiállítást hamarosan végleg lebontják.

Az utolsó tárlatvezetésen elhangzott, hogy dr. Kerényi Ferenc irodalmár, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa, nagyon szeretett Kiskőrösre járni. Az ő szakmai forgatókönyve alapján született meg huszonkét évvel ezelőtt a kiállítás. Ő az a tudós, akinek Petőfi Sándor élete és költészete című, kritikai életrajzi könyve néhány nap kivételével Petőfi egész életét felöleli. Kerényi Ferenc segítségével évtizedekkel ezelőtt olyan irodalmi előadás-sorozatot dolgoztak ki, amellyel a közönség, főleg a diákok felé lehet nyitni. Ennek lényege, hogy a múzeum ne csak kiállítóhely legyen, hanem az irodalmi élet vidéki központja. Kerényi Ferenc a Petőfi-szilveszterek program szervezésében is fontos szerepet játszott, sokat segített a múzeumi programok színvonalának emelésében.

A huszonkét évvel ezelőtt megnyitott tárlatról dr. Filus Erika, a múzeum tavaly kinevezett igazgatója elmondta, hogy Zalatnai Pál kecskeméti grafikusművész tervezte a vitrineket, Lisztes János készítette a maketteket, a munkálatokat pedig Laczkó János felügyelte.

Mint elhangzott, a Kubinyi Ágoston Program keretében, melyre Kispálné dr. Lucza Ilona pályázott tavaly, 22 millió forintot nyertek arra, hogy megújítsák a múzeumot és egy új kiállítást alakítsanak ki. Az új tematika Petőfi Sándor hét évét mutatja majd be. Azt a korszakot, amikor a legtöbb költeményét írta, melyek segítségével a világ legismertebb magyar költőjévé vált.

Kispálné dr. Lucza Ilona korábbi múzeumigazgató tartotta a rendhagyó tárlatvezetést
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

Filus Erika az utolsó tárlatvezetés vendégeinek elárulta, hogy várhatóan a Petőfi-­szilveszter ünnepi programjának keretében nyitják meg december 31-én az új tárlatot. Az új kiállítást megelőzi az épület nyílászáróinak cseréje, illetve az épület energiatakarékossá tétele.

Kiskőrös szülöttjének művei mintegy ötven nyelven olvashatóak

Kispálné dr. Lucza Ilona lapunknak elmondta, hogy Petőfi Sándor a legismertebb magyar költő a világon, műveit több mint ötven nyelvre fordították le. A múzeum és a szülőház közötti téren kialakított szoborpark azoknak a költőknek és műfordítóknak állít emléket, akik a költő verseit idegen nyelven közzétették. Kiskőrös szülöttje több mint 850 verset írt életében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!