Kecskemét

2020.01.26. 15:30

Hatvan iskolába mennek el a cirókások két hónap alatt

A Ciróka Bábszínház is részt vesz a Lázár Ervin-programban. A teátrum két bábszínésze, Apró Ernő és Fülöp József januárban és február­ban összesen 61 iskolában több mint kétezer elsősnek játssza el Az aranyszőrű bárány című előadást; van, hogy egy nap négyszer lépnek közönség elé.

Hraskó István

Apró Ernő csütörtökön a Lánchíd utcai iskola elsőseinek játszotta el Az aranyszőrű bárányt

Forrás: Petőfi Népe

Fotós: Hraskó István

A Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóját 2018 októberében tartották a kecskeméti Ciróka Bábszínházban. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár megnyitóbeszédében kijelentette: kiemelten számítanak a bábszínházakra abban a programban, melynek célja, hogy évente minden gyermek legalább egyszer jusson el színházi előadásra.

Az államtitkár vélhetően már ekkor a körvonalazódó Lázár Ervin-programról tett említést, amely végül tavaly ősszel indult be, akkor kezdhettek el rá jelentkezni az iskolák. A program keretében minden általános iskolás – szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül – tanévenként legalább egyszer ingyenesen vehet részt színházi, bábszínházi, cirkuszi előadáson, klasszikus vagy népzenei koncerten, vagy ellátogathat őshonos állatok bemutatóhelyeire. Minderre a kormány tavaly hatmilliárd forintot adott, 2020-tól évente 5,5 milliárd forintot szán.

Az államtitkárság meghatározta az egyes évfolyamok programelemeit, az elsősöknél ez bábszínházi előadás az iskolában. Kiszely Ágnestől, a Ciróka bábszínház igazgatójától és Váriné Dósa Eszter művészeti titkártól megtudtuk: bábszínházuk a Kecskeméti, a Kiskunfélegyházi, a Tiszakécskei és a Kiskunmajsai járás iskoláit vállalta. Innen összesen 61 állami, egyházi és alapítványi iskola regisztrált be a programra, és több mint kétezer elsősnek mutatják be Az aranyszőrű bárányt.

A darab kiválasztásánál természetesen szempont volt, hogy akár osztályteremben is el lehessen játszani, kevés kelléket és díszletet igényeljen. Mivel a Cirókának az idei éve már igencsak be van táblázva, igazából csak a január és a február jöhetett szóba a program kivitelezésére.

Az egyszereplős művel Fülöp József és Apró Ernő bábszínészek látogatják az iskolákat. Még szerencse, hogy a jelenlegi próbafolyamatban nem vesznek részt, igaz, Fülöp József közben azért játszik a bérletben futó Eddmeglevesben. Meglehetősen feszített a menetrend, a színészek naponta két-három iskolában lépnek fel, lesz olyan nap, hogy 9-kor Orgoványon, 11 órakor Jakabszálláson, 13 órakor Városföldön. Kiszely Ágnes elárulta: amikor kialakult a végleges létszám, nagy fejtörést okozott a gyakorlati kivitelezés a rekordszámú bérletes előadás mellett. Szerencsére a menetrend összeállításában, az iskolák leszervezésében a Kecskeméti Tankerületi Központ munkatársa, Somodiné Triesz Orsolya segítséget nyújtott.

Apró Ernő csütörtökön a Lánchíd utcai iskola elsőseinek játszotta el Az aranyszőrű bárányt
Fotó: Hraskó István / Petőfi Népe

Kiszely Ágnes hangsúlyozta, a nézőtéren legfeljebb kétosztálynyi elsős foglal helyet, mert csak így biztosított a személyes hangvételű, bensőséges játék a gyerekek számára.

– Ez egy nagyon jó és fontos kezdeményezés – nyilatkozta Kiszely Ágnes igazgató, aki azt is kiemelte, hogy a két bábszínész tolmácsolásában kétféle stílusban szólal meg a darab. Fülöp Józseftől egy modern, fiatalos előadást láthatnak a diákok. A laza mesemondás lehetővé teszi a közönség reakcióira való azonnali válaszadást, így a játék egy oda-vissza interakció során születik meg. Apró Ernő a mesemondás régi, szép hagyományát eleveníti fel, ahol a mesemondó személye és a hallgatóság között bensőséges kapcsolat születik. A stilizált játék teret biztosít arra, hogy a meseszövés során a gyerekek a képzeletükkel, fantáziájukkal egészítsék ki a látottakat. Az előadás érdekessége, hogy a mese egy olyan vásári technikával jelenik meg, amely kevésbé ismert a mai gyerekek számára. A titiri játék egy ölbe vehető, forgószínpaddal rendelkező ládikán elevenedik meg, apró bábok, díszletek segítségével. A kezdés előtt van egy kis ráhangolódás, a mese utána pedig „levezetésként” az élmények megbeszélésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!