Kiskunfélegyháza

2019.10.16. 11:30

Móra István verseit gyűjtötték kötetbe

Móra István eddig meg nem jelent verseit gyűjtötte kötetbe és adta ki a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. A Versek II. című könyvet a Móra Emlékév keretében a napokban mutatták be a félegyházi városi könyvtárban.

Vajda Piroska

Kapus Béláné kezében Móra István első verseskötetének egyik féltve őrzött példánya

Forrás: Petőfi Népe

Fotós: Vajda Piroska

A rendezvényen Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató elmondta, több jeles évforduló is ösztönözte a várost, hogy az idei esztendőt Móra Emlékévnek nyilvánítsa. Móra Ferenc születésének 140. és halálának 85., illetve bátyja, Móra István születésének 155. évfordulója kapcsán meghirdetett emlékévben számos eseménnyel adózik a város híres szülöttjei előtt. Az emlékév része az októberi Móra Fesztivál is, melynek egyik állomása volt Móra István verseskötetének bemutatója. Köszöntőjéből kiderült, 2014-ben hasonmás formában már kiadták Móra István Versek című kötetét, amely 125 éve látott először napvilágot. Ennek folytatása a most megjelent Versek II. című kötet, amelyet a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület irodalmi szekciójának tagjai gyűjtöttek össze és Kapus Béláné, az irodalmi szekció elnöke szerkesztette kötetbe, részletezte a könyvtárigazgató.

– Móra István 1864. október 24-én született Kiskunfélegyházán Móra Márton és Juhász Anna gyermekeként. Célul tűztük ki, hogy a születési évforduló kapcsán a város lakosságának tudatában erősítsük azt az érzést, hogy Móra Ferenc mellett bátyjának, Móra Istvánnak is nagy értékű irodalmi hagyatéka van – tette hozzá Kapus Béláné, a kötet szerkesztője. Elmondta, Móra István már korán, diákkorában írt verseket. Első írása, az Egyedül című vers azonban csak 1886-ban jelent meg a Félegyházi Hírlapban. Ettől kezdve viszont sorban olvashatták írásait nemcsak a félegyházi újság hasábjain, hanem a Szegedi Naplóban is. Az 1890-es évek elején olyan sikerrel jelentek meg versei és elbeszélései, hogy elérkezettnek látta az időt, hogy az addig megírt verseit kötetben gyűjtse össze. A kiadásra azonban várni kellett, anyagi nehézségek miatt 1894 novemberében jelent csak meg a kötet, melyből egy példányt a félegyházi könyvtárban is őriznek és ennek a hasonmás példányát adták ki öt évvel ezelőtt. Ez a verseskötet meghozta a sikert Móra Istvánnak. Móra István több kötetre való verset írt ezután is, de anyagi okokból nem jelent meg több verseskötete. A Móra Emlékév kapcsán döntött úgy az irodalmi szekció, hogy összegyűjtik az 1894–1957 között, haláláig írt verseit. Ebből jelent meg a válogatás – részletezte Kapus Béláné.

– Jelen kötet hatalmas versanyagból ad egy szűk keresztmetszetű, szándékai szerint több tekintetben is reprezentatívnak tekinthető válogatást. Aki ezt olvassa – kis túlzással – lírai önéletrajzot is olvashat – fogalmaz a kötet ajánlójában dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész. A versek képet adnak a szülőhely, a család, a mélységesen megélt hit, a pedagógusi hivatás vagy a nemzeti sorskérdések iránti érdeklődés szerepéről. De képviseltetik magukat olyan fontos vonulatok is, mint amilyenek a többnyire félegyházi gyökerekből eredeztethető alkalmi költemények, a gyerekversek vagy a népdalok-népballadák ihlette szövegek, utóbbiak között a Lakodalom van a mi utcákba kezdetű, máig legismertebb Móra István-dal részletével. Az egységeken belül időrend alapján követik egymást a művek, kivéve azokat a Burghardt Ferenc által kéziratos formában megőrzött darabokat, melyek keltezési idejét nem lehetett azonosítani. Ezek az egységek végén kaptak helyet – írja az irodalomtörténész.

Kapus Béláné kezében Móra István első verseskötetének egyik féltve őrzött példánya
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

– Móra István egész életében az övéit képviselte, azokat az embereket, akik közül jött, s olyan nyelven és formában akart szólni hozzájuk, melyre a legnagyobb igény mutatkozott a körükben. Nem véletlen például, hogy verses és prózai életműve tiszta és értékes forrása a korabeli félegyházi népnyelv kutatásának. Ezen a regionális nyelven lett kora ismert írója, aki ma is méltán tarthat igényt az utódok figyelmére és érdeklődésére – hangsúlyozza Luchmann Zsuzsanna.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!