A bolond tébolya egyszerre bűn és tragédia a színpadon

Egy éppen harminc évvel ezelőtt letűnt kor családokat és életeket megnyomorító titkairól mesél a kecskeméti Katona József Színház társulatának következő produkciója. Schwajda György példázata a rendszerváltás nagy kérdésével foglalkozik: az ügynökmúlt feloldható-e vagy sem. A Ballada a 301-es parcelláról című produkció díszelőadását október 23-án mutatták be, rendes premierjét pénteken tartják a nagyszínházban. Az előadásról Cseke Péter rendezővel beszélgettünk.

Koós Kata

Fotó: Bús Csaba

– Miért éppen erre a darabra esett a választása a rendszerváltás harmincadik évfordulója kapcsán?

– A magyar drámaírók nem nagyon foglalkoztak e fordulattal, nem sok színmű született e témában. A darabot azonban éppen 1989-ben írta Schwajda György. Bemutatták Szolnokon, azóta nem játszották. Úgy gondoltam, méltó arra, hogy harminc év után újra színre vigyük. A történet a rendszerváltás hajnalának nagy kérdésével foglalkozik: hogy az ügynökmúlt feloldható-e vagy sem.

– Mennyire aktuális kérdés ez harminc év távlatából?

– Egyszerre távoli és közeli kérdés ez napjainkban. Három évtized eltelt, és immár sok anyag kutatható arra vonatkozóan, hogy egykor kik jelentettek, azonban még mindig sok kibeszéletlen titok lappang, sok nyílt seb tátong. A kommunista rendszer nagyon nagy károkat okozott az emberek lelkében. Családok, barátságok, szerelmek mentek tönkre, sokakat megnyomorított e rendszer. A darab egy család életén keresztül mutatja be a kommunista diktatúra egyszerre bűnös- és áldozatteremtő, kifordított, életeket romba döntő, társadalmi rendnek álcázott pusztító erejét. Schwajda látásmódja nyers és groteszk, de ezt sok helyen feloldja egy-egy nevetéssel, vagy abszurd helyzettel, hogy egy kicsit fel tudjunk lélegezni. Utána pedig még mélyebbre kerülhessünk az ügynökmúlt és az ellehetetlenített kapcsolatok történetében.

– Mennyiben tekinthető bűnösnek és mennyiben áldozatnak a főszereplő?

– Tébolya egyszerre bűne és tragédiája is. Az eredeti történet 1989-ben játszódik, de az elején visszautal egy harminc évvel korábbi eseményre, mikor 1959-ben az egyik legtehetségesebb, legügyesebb rendőrt beszervezik, és kiképzik bolondnak. Egyik napról a másikra el kell hagynia a családját. Fiatal felesége áldott állapotban van. A feladata a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben a politikai elítéltek akkor még mocsaras, elhanyagolt nyughelyének, a 301-es parcellának a megfigyelése lesz. Eltelik harminc év, családja lemond róla. Felesége 1989-ben kap egy telefont, melyben egy férfi elmondja neki, hol a férje. Az asszony persze először azt hiszi, hogy meghalt. Elmegy a temetőbe, és szembesül a férjével, a bolonddal, aki a több évtizednyi tettetés után talán már sohasem szabadulhat eredetileg csupán színlelt igájától. További csavar az előadásban, hogy nagyon szerettem volna, ha az időben nemcsak vissza-, hanem előre is ugrunk harminc évet, napjainkba. Nagy örömmel tölt el, hogy megkaptam Schwajda özvegyétől az engedélyt, és egy kicsi kódát írhattunk a végére. Így azzal a kérdéssel is foglalkozik a darab, hogy az idő valóban mindent megold-e. Vagy esetleg vannak olyan bűnök, melyekre nem jelenthet feloldozást még az idő sem.

A Ballada a 301-es parcelláról című darabot Cseke Péter rendezésében láthatja a közönség
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Hogyan jelenik meg a történet groteszk hangulata a zene- és látványvilág tekintetében?

– Tizenöt évvel ezelőtt, a Terror Háza Múzeumban hallottam először Ákos zenéjét, amely nagy hatással volt rám. A szerzőtől és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgató asszonyától megkaptam az engedélyt, hogy használhassam az előadásban. Nagyon erős, emocionális zeneiséget ad a darabnak. Szlávik István díszlete pedig 1989-ben, még az átépítés előtt ábrázolja a 301-es parcellát. A mocsaras, elhanyagolt, zord terület, valamint a második felvonásban a bolond családjának temetői hangulatú otthona kiválóan illeszkedik az ábrázolt téma abszurditásához.