zene

2019.03.27. 20:00

Sunset Symphony: dallamos metál Kecskemétről

Első albumát vette fel a kecskeméti szimfonikus metál zenekar, a Sunset Symphony. A zenekarról Nagysolymosi Attilával, a banda frontemberével beszélgettünk a nem mindennapi próbatermükben, egy varrodában.

MLM

Már az új dalokon dolgoznak

Forrás: baon.hu

Fotó: mlm

– Mesélj a kezdetekről.

– Kardos Attilával közösen alapítottuk ezt a zenekart 2013-ban. Később csatlakoztak a többiek. Most lesz 2 éve, hogy a zenekarhoz társult Kolozsi-Rechtorisz Brigitta (ének), onnantól kezdve tudtunk normálisan zenéket összerakni.

– Most érkezett el az idő, hogy egy albumot is összeállítotok?

– Igen. Most lett lehetőségünk erre. A Premier Művészeti Szakgimnáziumban Rozgonyi Péter, Brigi stúdiótechnika tanára segítségével elkészült 10 dal, úgy, ahogy annak igazán szólnia kell. Február vége felé lettek készen a dalok. Most keresünk kiadót.

– Milyen műfajba sorolnád a zenekart?

– Műfajilag nyersre fordítva ez egy dallamos rock zene. Hivatalosan ez szimfonikus metál, de nálam ez nem teljesen azt jelenti, szóval maradjunk a dallamos rock zenénél szimfonikus elemekkel megspékelve.

– A szimfonikus elemeket is ti írjátok?

– A tesóm készíti ezeket, Nagysolymosi Gábor filmzeneszerző. A kész zenei anyagra írja meg a nagyzenekari kíséretet. Hegedűk, csellók, brácsa…, minden amit el tudsz képzelni. 30-80 sávon keresztül, attól függően melyik dal mennyit kíván. Nagyon sokat köszönhetünk neki, mert ha nem lennének ezek az elemek, nagyon nyers lenne az egész, és akkor a nevünk sem lehetne Sunset Symphony.

– A nevetekkel ellentéteben magyar dalokat írtok.

– Általában magyar nyelvű zenéket készítünk, de elkezdtük az angol verziókat is legyártani. Sok idő kell, mire elkészül a fordítás. Komoly munka lefordítani a dalainkat, hogy a szótag és a dallam is kijöjjön, és ugyanarról szóljon a dal. Mi sajnos nem értünk hozzá, de egy ismerősünk segít nekünk ebben.

Nagysolymosi Attila (gitár) és Kolozsi-Rechtorisz Brigitta (ének) próba közben
Fotó: mlm / baon.hu

– Mi a célotok az angol nyelvű verziókkal?

– Ha kész lesz a tervezett három dal angol verziója, akkor megpróbálkozunk velük külföldön is. Főleg Németország felé, ahol szeretik ezt a zenei stílust. Ebben a három dalban van egy lírai, egy „világvégés”, és egy szerelmetes gyors is, reméljük a külföldi kiadóknak is megtetszik valamelyik közülük.

– Mit terveztek az elkészült dalokkal?

– Sokat szeretnénk koncertezni, hogy megismerje a közönség a zenekart, és jelenleg tárgyalunk több kiadóval is, hogy megjelenhessen az albumunk.

– Fesztiválokra is mentek?

– Idén már lekéstünk a fesztiválokról, ősszel próbálkozunk bejutni a 2020-as fesztiválokra. Egy-két rendezvényre azért jelentkeztünk hátha alapon, még várjuk a visszajelzéseket.

– Mikor láthatnak benneteket a metál rajongók?

– A következő koncertünk március 30-án lesz Budapesten, a Supersonic – Blue Hell & KVLT nevű helyen, ahol szimfonikus metál esten lépünk fel több zenekarral.

– Kecskeméten is lesz koncertetek?

– Kecskeméten a Hírös Hét Fesztiválon lépünk fel augusztus 23-án.

– Milyen gyakran léptek fel?

– Másfél havonta akad egy lehetőség, ahol bemutatkozhat a zenekar. Nyáron egy motoros találkozón is fellépünk, ősszel Félegyházára megyünk egy megnyitóra. A többi koncert szervezés alatt van.

– Van már a fiókban pár új dal is?

– Elkezdtük csinálni a következő album dalait, 5-6 már várja, hogy komolyabban foglalkozzunk velük.

– Maradtok ennél a hangzásnál?

– Szárazabbra szeretnénk készíteni ezeket a zenéket, nem lesz benne ilyen nagyon sok sávos, óriási „symphonic”, csak egy pár sáv, ami alátámasztja a zenekart. Így előtérbe kerülhetnek a gitárok. A mostani dalainkban főleg az ének és a szimfónia dominál, ezen akarunk fordítani majd, de az ének ugyanolyan fontos marad.

Már az új dalokon dolgoznak
Fotó: mlm / baon.hu

A zenekar tagjai:

Kolozsi-Rechtorisz Brigitta – ének

Sutus Imre – bassusgitár

Kardos Attila – dob

Nagysolymosi Attila – gitár

Nagysolymosi Gábor (virtuális tag) – hangszerelő, zenei rendező

A zenekart a Facebookon lehet követni: Sunset Symphony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!