Rusznyák Gábor évadzáró darabjában a létezés értelmét kutatják

Önbecsapásról, titkokkal és tragédiákkal zsúfolt életekről mesél a kecskeméti színház évadzáró előadása, melynek bemutatóját április 13-án tartják a Ruszt József Stúdiószínházban. Simon Gray A játék vége című darabja az élet legalapvetőbb kérdésére keresi a választ: mi értelme létezésünknek? Az előadás szürrealitását adja, hogy a darab főszereplője mozgás- és beszédképtelen. A darabról Rusznyák Gábor rendezővel beszélgettünk.

Koós Kata

– Mennyire érezheti közel magához a közönség A játék vége Spencer családjának történetét?

– Szerintem mindannyiunk számára nagyon ismerős és fájdalmas a történet. Egy szombati ebéd a kiindulóhelyzet. Az én családomban is jellemző volt, hogy nagyapánál összegyűltünk hétvégenként egy közös ebédre. A színpadon megjelenik az a gyakori látszatviselkedés, mely során mindenki próbál magáról pozitív képet mutatni, mintha minden rendben lenne, ugyanakkor mindenkiről megkapjuk ennek inverzét is: minden élet titkokkal és tragédiákkal zsúfolt. A darab megmutatja, hogy is létezik az ember, hogyan csapja be saját magát és a környezetét.

– Mely szereplő az előadás kulcsfigurája?

– Különleges a darab, ugyanis a főszereplő a családfő, Jasper, aki az előadás alatt egyáltalán nem szólal meg. Az egész történet kicsit szürreális is ettől, ugyanakkor egyfajta szakralitást is kölcsönöz az ő hallgatása a történetnek, hiszen mintha egy gyóntató pap lenne jelen az ő személyében az előadásban. Attól, hogy ő pusztán hallgat, és a családtagok csak beszélnek és beszélnek hozzá. Nem is veszik észre, talán nem is igénylik, hogy reagáljon szavaikra, egyszerűen csak jólesik kimondani a bűneiket, félelmeiket. Nem tudjuk, igazából mi zajlik le eközben az édesapában. Mintha lepergetné az életfilmjét, amelynek végén keresne valami választ a nagy kérdésre, hogy mi végre is van ez az egész. De nem talál.

Rusznyák Gábor évadzáró darabjában a létezés értelmét kutatják

– Van-e konklúziója a darabnak?

– A darab legnagyobb kérdése ez, hogy mi értelme a létezésnek. Ha egy szülő, egy apa nem tudja erre a választ, akkor hogyan engedhette, hogy gyermekei jöjjenek a világra. Erre a kérdésre igazából egyikünknek sincs valódi válasza. Egyszerűen éljük az életünket: lesznek gyermekeink, követünk el hibákat, és persze teremtünk jó dolgokat is. Igazi fájdalmas szomorúság egy szülőnek látni, ha gyermekének nem jön össze az élet, és ezért magában keresi a hibát. Nem holmi súlyos keresztet akarnánk csak pakolni a nézőkre az előadással, hogy úristen, milyen rossz az élet. Inkább azt a bizonyos „néha nem árt egy pillanatra megállni” érzést szeretnénk erősíteni. Nem vallásos ember lévén is annak a szakralitásnak az érzését, melyet az ember akkor tapasztal, mikor például végigsétál egy temetőn vagy belép egy templomba. Mikor megállunk, és elgondolkodunk, hogy valójában hogyan is áll az életünk.

– A játék vége mai premierje a kecskeméti színház idei évadának utolsó bemutatója. Főrendezőként hogyan értékeli a 2017/18-as évadot?

– Nagyon sokfajta műfajban és stílusban játsszunk előadásokat, melyekkel próbálunk egy általunk meghatározott minőségi színvonalnak megfelelni. Ezt az évadot kifejezetten jónak gondolom, bár nagyon fárasztó volt. Előadásszám tekintetében nem maradunk el más, vidéki színházaktól, azonban ezt harmadannyi munkatárssal valósítjuk meg. Ennek ellenére idén is megyünk a POSZT-ra a Csárdáskirálynővel, és szerintem meg tudtuk tartani az egyensúlyt a szórakoztatás és az igényes időtöltés között.