Víz Világfórum

2024.05.31. 13:59

A bajai Víztudományi Kar korábbi dékánja is részt vett a világfórumon

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviseltette magát a Víz Világfórumon, amelyet 1997 óta háromévente rendeznek meg. Az idei eseményt az indonéziai Bali szigetén tartották.

Márton Anna

Az NKE-t Pier Paolo Pigozzi nemzetközi rektorhelyettes és Bíró Tibor, a Víztudományi Kar egyetemi tanára, korábbi dékánja képviselték a fórumon, akik több panel- és kerekasztal-beszélgetésen is részt vettek, egyebek mellett a vízbiztonságot érintő magas szintű egyeztetésen, adta hírül az intézmény honlapján. 

Víz Világfórum, Baja,
A bajai Víztudományi Kar korábbi dékánja is részt vett a világfórumon
Fotó: Beküldött fotó

A Víztudományi Kar oktatási portfóliójának ismertetése céljából mintegy 40-50 egyeztetés keretében találkoztak többek között a Szahara és Száhel Megfigyelési Program, illetve a genfi Környezettudományi Intézet képviseletével, a kínai Dayu Öntözési Társasággal, az ADB Ázsiai Fejlesztési Bankkal, a delft-i UNESCO-IHE rektorával, a koreai Vízbiztonsági és Fenntartható Gazdálkodás Központjának képviseletével, a Török Vízgazdálkodási Intézet elnökével, a szenegáli Vízgazdálkodási és Szanitációs Minisztérium osztályvezetőjével, az Afrikai Vízgazdálkodási Miniszter Tanács Főtitkárával, a máltai Energia és Vízügyi Ügynökség vezetőjével, valamint számos NGO, vízépítési cég, egyesület és egyetem képviselőivel.

Fotó: Beküldött fotó

Napjainkban a víz a világ napirendjén a nemzetbiztonság, a gazdasági és társadalmi fejlődés, a béke és a környezeti fenntarthatóság szempontjából kiemelkedő fontosságú kérdésként szerepel. A Víz Világfórum a legnagyobb globális vízügyi esemény, amelyen a világ minden tájáról érkező államfők, nemzetközi szervezetek vezetői, magas rangú kormányzati tisztviselők, szakértők, tudósok, vállalkozók és közgazdászok osztják meg ismereteiket, tapasztalataikat és gyakorlatukat a vízzel kapcsolatban. A mintegy húszezer résztvevő három helyszínen tárta fel a vízgazdálkodás égető problémáit és keresi a megoldási lehetőségeket panel- és kerekasztal-beszélgetéseken, valamint bilaterális és multilaterális találkozókon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában