2024.05.19. 10:40
Ígéretesen indult a dusnoki Rác Pünkösd szombaton – galériával
Idén kétnaposra szervezték Dusnok hagyományosan egyik legnagyobb közösségi ünnepét, a Rác Pünkösdöt, amelynek szombati és vasárnapi műsorfolyama már az első napon a község valamennyi generációját a Bara Szabadidő Központba csábította.
A gyermekeknek a horgászegyesület a szórakoztatáson túl az utánpótlás-nevelés jegyében rendezett horgászversenyt szombaton. A verseny végén a lázban égő kis pecások a Bara-tótól csak néhány lépésre felállított színpadhoz vonultak, ahol az óvodásokkal együtt a Bing nyuszi című gyermekműsor cukorkaágyúval várta őket. Azért nem mindenki ért oda, a nagyobbacskák egy része inkább a körhintánál, a kézműves játszóháznál és a Pirula kézműves műhelynél időzött, az ottani programokba vetette magát.
![pünkösd, rác, gyerekműsor, futballmérkőzés](https://cdn.baon.hu/2024/05/d8Y1Pxi8kkI-gYOI8WwvJetNqRyGxlDkVs1w3ZaF2uU/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxMzM3MDlhMThhYTQ5YTZhNTZlYjcyZDk4ZDc1MmRk.jpg)
Fotó: Zsiga Ferenc
Miközben a község sportszerető közönsége a Dusnok KSE–Borotai SE nagypályás futballmérkőzésen szurkolt a helyi csapatnak, a Bara Szabadidő Központban Naske-Fábián Anikó mozgásstúdiója dusnoki tagjai modern balettbemutatót tartottak.
![pünkösd, rác, gyerekműsor, futballmérkőzés](https://cdn.baon.hu/2024/05/CooMp1Dt8LhqN4gD4XmI5-K6xnC3I3jju7HLoEDqCyM/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGU5MGIwNjJhZjQ2NTc4MDdiYzc0NzRmMzM2Njdi.jpg)
A délutáni sörpongbajnokság igazából a vállalkozóbb kedvű felnőtteknek szólt, de a gyerekek sem maradtak ki a jóból, ők a frissen szerzett csillámtetoválásokkal, arcfestésekkel és hajfonatokkal büszkélkedve egészen 21 óráig élvezhették a gyerekdiszkót.
Rác Pünkösd Dusnokon
Fotók: Zsiga FerencAz AK26 22 órától adott háromnegyed órás koncertje után DJ Gabriel Aquarel jutott főszerephez, a kitartóbbak egészen hajnali három óráig maradtak.