Átadó

2024.05.25. 19:50

A művelődési ház és annak környezete is teljesen megújult Pálmonostorán – galériával

Ünnepélyes keretek között adták át a felújított Katona József Művelődési Házat és az udvarán épült szabadtéri színpadot, fedett nézőteret, illetve gasztrosarkot Pálmonostorán. A szépen parkosított környezet méltó helyszíne lesz a községi eseményeknek.

Vajda Piroska

Együtt ünnepelt a falu apraja-nagyja szombaton Pálmonostorán. Volt is minek örülni, hiszen végre birtokba vehették a felújított művelődési házat, felavathatták a szabadtéri színpadot, amihez az újonnan épült fedett nézőtér biztosított kényelmes, árnyékos helyszínt a vendégeknek.  

Pálmonostora, művelődési ház, átadó,
Rideg László, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat elnöke, Cseszkó László polgármester és Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője adta át a művelődési házat
Fotó: Vajda Piroska

A településen megvalósult fejlesztésekről Cseszkó László polgármester részletesen beszámolt az ünnepségen. Elmondta, az elmúlt években közel 700 millió forint értékű beruházás valósult meg , ahol 1800-an élnek és az iparűzési adó mértéke évente 10-18 millió forint között van. 

Megújult szinte minden: a polgármesteri hivatal, a sportcsarnok, a védőnői szolgálat épülete, a rendőrség és a hozzá tartozó szolgálati lakás, az óvoda, az önkormányzati konyha, a játszóterek, a művelődési ház, a pedagógus szolgálati lakás, a ravatalozó és az utak is. Új piaccsarnokot, parkolót, fedett kerékpártárolót, buszöblöket és hozzá peronokat, sportpályát, csapadékvíz-elvezető árkot építettek. Új tanyagondnoki gépjárműveket vásároltak és ingyenes internet elérhetőséget is kiépítettek a falu öt helyszínén. Mindezeket a Terület és Településfejlesztési Operatív Program, a Vidékfejlesztési Program, a Magyar Falu Program és egyéb pályázati forrásokból valósították meg. 

A művelődési ház felújítása az egyik legnagyobb volumenű volt

A fejlesztések közül az egyik legnagyobb értékű a Dózsa György utca felújítása volt, amire 146,6 millió forintot nyertek. A másik legnagyobb pedig a Katona József Művelődési Ház felújítása volt, amelyre bruttó 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a falu. 

A beruházás során azbesztmentesítették az épületet, felújították a tetőt, napelemes rendszert építettek ki, két kis termet alakítottak ki, melyekben korszerűsítették a fűtést. Klimatizálták a nagytermet és az informatikai termet, illetve akadálymentesítették és kifestették az épületet. Mindezek mellett az udvaron elbontották a régi szabadtéri színpadot és újat építettek helyette fedett nézőtérrel együtt. Ugyanakkor egy kemencével, sparhelttel, mosogatóval ellátott gasztorsarkot is kialakítottak. Elbontották a kerítést, helyére cserjéket, évelő virágokat ültettek – sorolta a polgármester. A település vezetője köszönetet mondott a kivitelező Bács-Ép Generál Kft-nek, amely határidő előtt egy hónappal befejezte a munkálatokat. 

– A kerítésbontás jelképesen is sokatmondó. A kultúra megtartó erő egy kis település életében, fontos, hogy mindenki hozzáférhessen. Bízom abban, hogy a most megvalósult fejlesztéssel a Katona József Közösségi Színtér Pálmonostora kulturális központjává válik – zárta gondolatait Cseszkó László.  

Egy kis település is fantasztikus eredményeket tud elérni

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az elnyert pályázati támogatásokkal a jövőbe fektetett be Pálmonostora. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy egy kis település belső erővel, szövetségesekkel összefogva fantasztikus eredményeket tud elérni. Hozzátette: „Évtizedek óta hangsúlyozom, hogy nagy jövője van a kistelepüléseknek. Örülök, hogy ma ez kormányprogram, amely által épülnek, gyarapodnak a kistelepülések”. 

Rideg László, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat elnöke arról beszélt az átadáson, hogy a megyei önkormányzat a fejlesztésekhez biztosított támogatással azt szerette volna elérni, hogy mindenki érezze jól magát a saját településén. A közösségek életét szerették volna jobbá tenni, ezért célul tűzték, hogy Bács-Kiskun vármegyében minden település – többek között Pálmonostora is – kapott támogatást. Jelenlegi ciklusba 117 milliárd forint fejlesztési kerete van Bács-Kiskun vármegyének. 

Kun Zsófia, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun vármegyei igazgatója azt kívánta Pálmonostora új közösségi színterének, hogy minden látogatója érezze, hogy ez az épület az övé is és ide bármikor és mindig jó legyen bejönni. Azt kívánta, hogy a megújult épületben minél több csoport találja meg a benne rejlő lehetőségeket. 

A községi eseményt a helyi óvodások, iskolások, nyugdíjasok, a Pálmonostorai Amatőr Kórus, dr. Héjja Bella és a Zönge zenekar, illetve a Bugaci Tanyaszínház előadása tette igazán ünnepivé. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában