Szeretlek Nagykőrös Családi Hétvége

2024.05.26. 16:08

Kismotorjaikra pattantak a nagykőrösi gyermekek – galériával, videóval

Szombaton kezdődött a Szeretlek Nagykőrös Családi Hétvége, aminek keretében először rendezték meg a legszelídebb kismotorosok felvonulását.

Lizik-Varga Katalin

A felvonulás a Múzeumkertből indult és a Cifrakertben ért véget, ahol a gyermekprogramok épp, hogy csak elkezdődtek. A felvonuláson résztvevő gyermekeket lufival ajándékozták meg a szervezők. Mindemellett számtalan program várta a családokat és a gyermekeket a Cifrakertben. Például ládavasút, arcfestés, kézműveskedés és sportbemutató is volt. 

felvonulás, kismotor, Nagykőrös,
Kismotorosok vonultak Nagykőrösön
Fotó: Lizik-Varga Katalin

A program megvalósítását Dr. Körtvélyesi Attila, Nagykőrös alpolgármestere kezdeményezte, aki a családjával szintén részt vett a kismotoros felvonuláson.

A Szeretlek Nagykőrös Családi Hétvége központjában a város szeretete áll – hangsúlyozta az alpolgármester, majd hozzátette, hogy a gyermeknaphoz kapcsolódóan szerettek volna a kicsiknek is örömet szerezni, ezért a kismotoros felvonulás mellett rengeteg izgalmas programmal kedveskedtek a gyerekeknek. Vasárnap például minden nagykőrösi gyermek ingyen mehet be a Richter Safari Parkba, ahol folytatódik a programsorozat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában