Tass

2024.05.26. 12:50

Ötezer gyermeket ünnepelt az ÁGOTA Közösség – galériával

Gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok arcára csalt mosolyt az ÁGOTA Közösség gyermeknap alkalmából. Az ország 13 megyéjéből érkező nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő fiatalok a gyermekparadicsommá változott Bács-Kiskun vármegyében lévő ÁGOTA Falván tölthettek egy napot.

Gulyás Sándor

Az ÁGOTA nagy családjának apraja-nagyja jelen volt a gyermeknapi rendezvényen. 

Ötezer gyermeket ünnepelt az ÁGOTA Közösség
Fotó: Sándor Judit

Az ország 13 vármegyéjéből közel ötezren érkeztek Tass-Alsószenttamásra, többek között a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató lakásotthonaiban nevelkedő fiatalok, nevelőszülőknél élő fiatalok, rokonok, valamint az Ágota Közösség önkéntesei. A gondoskodó jó szándéknak nem lehetnek határai, egy nemes cél érdekében sok jó ember közös vállalása, önkéntes segítő ereje akár hegyeket tud megmozgatni. 

–  Célunk az volt, hogy a gyermekek  játékokban, élményekben és finomságokban gazdag napot töltsenek el egymás társaságában, és átérezzék: ez a nap csakis róluk szól. A gyermekekkel együtt a nevelőszülőket és az ő családjukat is örömmel fogadtuk itt, vagyis az ÁGOTA Közösség nagy családja együtt ünnepelte meg a gyermeknapot – fogalmazott Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője.

Az ÁGOTA Közösség egyik nevelőszülője, Győrfi Erika Vaskútról érkezett családjával, három vér szerinti és három nevelt kislányról gondoskodik otthonában. Mint mondta, a gyermekekkel igyekeztek mindent kipróbálni, a kicsiknek a dodzsem pálya tetszett a legjobban, de a kézműveskedést is nagyon élvezték.

– Jól érezzük itt magunkat, nagyszerűek a programok. Eddig csak hírből hallottuk, milyen csodálatos hely ÁGOTA Falva. Most végre a saját szemünkkel is láthattuk, valóban gyönyörű – mondta a nevelőszülő.

A Bács-Kiskun vármegyei gyermekparadicsom minden négyzetmétere meglepetéseket, izgalmas elfoglaltságokat rejtett magában: népi és cirkuszi játszóház, óriáscsúszda, dodzsem, íjászat, rodeó bika, VR élmények, dartsfoci, ugrólóvár várta a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekeket. 

Ketrin Tolna vármegyéből érkezett, testvéreivel és nevelőszülői családjával látogatott ki az ÁGOTA® Gyermeknapra. Két testvérével közösen sok mindent kipróbált. – Nagyon vártuk már, hogy beülhessünk a dodzsembe. Csináltattunk csillámtetkót és arcfestést is kértünk. Megkóstoltuk a pizzát, a fagyit és a vattacukrokat, minden nagyon finom volt – mondta a fiatal.

Sztárfellépők is meglepték a gyermekeket, Horváth Tamás, később pedig Kökény Attila adott fergeteges koncertet. Mindezek mellett korlátlan mennyiségű finomság várt a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekekre: hamburger, fagyi és az elmaradhatatlan vattacukor – tájékoztatta hírportálunkat Hajó Edina, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kommunikációs- és marketing csoportvezetője. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában