Kiskunhalas

2024.05.14. 11:04

Bátori Gábor: Továbbra is sokan bedőlnek a csalóknak

Közel a duplájára emelkedett az online és digitális térben elkövetett csalások száma az elmúlt évben – derült ki a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolójából. Bátori Gábor rendőr alezredes a kiskunhalasi képviselő-testület előtt adott számot az elmúlt év bűnügyi adatairól.

Pozsgai Ákos

A kiskunhalasi kapitányságvezető elmondta, hogy a 2023-as esztendő sűrű év volt a halasi rendőrkapitányság számára is, állandóan változó dinamikus környezetben kellett helytállniuk, a megújuló jogszabályi környezet és egyéb körülmények komoly kihívások elé állították az állományt.  

Bátori Gábor, Kiskunhalas, képviselő-testületi ülés
Bátori Gábor, kapitányságvezető tart beszámolót a Kiskunhalasi képviselő-testület előtt
Fotó: Pozsgai Ákos

Beszámolt arról, hogy a halasi kapitányságon új szervezeti egységet hoztak létre, a Bűnügyi Támogató Alosztályt tavaly augusztus elsejével, amelynek hatása majd csak a későbbiekben válik érezhetővé. Az új alosztállyal bűnügyi profiltisztítást végeznek, koncentrálva minden más feladat mellett kifejezetten azokra a bűncselekményekre, amelyek közvetlen érintik a város lakóit, köztereit.

Az emberek hiszékenységét használják ki az elkövetők

Az aktuális bűnügyi adatokról szólva elmondta, hogy az eljárások növekedése néhány bűncselekmény vonatkozásában érhető tetten, az egyik a határzár rongálások, amely közvetlen a halasiak biztonságérzetére nincs sok hatással. E mellett jelentősen, majdnem a duplájára emelkedett az online csalásokkal kapcsolatos bűncselekmények száma, ide tartoznak az sms csalások is. A számtalan felhívás, ismeretterjesztő előadás ellenére még mindig sokan válnak a csalók áldozatává, az emberek hiszékenységét használják ki az elkövetők.

– Ez az a típusú bűncselekmény, ahova nem tudunk oda állítani rendőrt sem az utcára, sem a sértettek mellé, mert az online térben zajlik – tette hozzá a kapitányságvezető, kiemelve, hogy további figyelemfelhívó előadásokat szerveznek, hogy az emberek egyre inkább fel legyenek készülve az ilyen csalásokra és ne essenek az elkövetők áldozatává.

Kevesebb a rablás Kiskunhalason

Rámutatott: jellemzően a kisebb értékre elkövetett lopások száma növekedett elsősorban az elmúlt évben, 308-ról 397-re, ami közvetlen érinti az állampolgárokat. A korábbi évhez képest hét esettel emelkedett a lakásbetörések száma is, azonban a 2020 előtti évekhez képest jelentősen csökkent. Kevesebb rablás és közterületen elkövetett bűncselekmény történt. A rablások esetében az összes elkövetőt sikerült elfogni és bíróság elé állítani – tette hozzá a rendőr alezredes.

Bátori Gábor kiemelte, hogy az utóbbi időben egyre többen fordulnak bizalommal a rendőrség felé, ha valamilyen bűncselekmény áldozatai lettek, ennek köszönhetően a látencia, vagyis az elkövetett bűncselekmény és a rendőri intézkedés közötti idő kimondottan csökkent Kiskunhalas vonatkozásában. – A rendőrség erre irányuló kampányának köszönhetően egyre többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy bejelentést tesznek a rendőrségen az őket ért sérelmekről. Ez az első lépés és garancia arra, hogy rendőreink egyáltalán el tudjanak jutni a bűnelkövetőkhöz, mert ha nem tudjuk, hogy történt bűncselekmény, nem tudunk eljárni az elkövetővel szemben – emelte ki a rendőrkapitány.

A rendőrkapitány szólt a kábítószerhelyzetről is, e szerint megduplázták az elfogott különböző pszichoaktív anyagokat fogyasztók számát (44 fő) és háromszor annyi kábítószer terjesztőt fogtak el (13 fő) a városban, mint az előző évben. Az elkövetők szembeni eljárások folyamatban vannak. Kiemelte azt is, látható, hogy a kábítószer az egyik fő mozgatórugója a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének is, ennek kapcsán a rendőrkapitányság megsokszorozta az eddigi erőit és figyelmét a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre fókuszálja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában