Kecskemét

2024.05.22. 18:30

Az árpádvárosi kiskertek versenyeztek – galériával

Szerdán 14 órakor tartották a májusban meghirdetett Virágos Árpádvárosért – A legszebb lakótelepi kiskertek című verseny eredményhirdetését az Aomori Parkban.

Lizik-Varga Katalin

Negyedik alkalommal hirdettek versenyt az Árpádvárosban „Legszebb kiskert” címmel. A megmérettetésre bárki nevezhetett: személyek és olyan közösségek is, akik a lépcsőházuk környékén kis virágos kertet alakítottak ki. A díjazottak a dicséret mellett pénzjutalomban is részesültek, azaz vásárlási utalványt kaptak, melyet a megadott kertészetekben tudnak beváltani. 

legszebb kiskert, Árpádváros, verseny
Az árpádvárosi kiskertek versenyeztek
Fotó: Lizik-Varga Katalin

Az okleveleket és a jutalmakat Harsányi Zsuzsanna festőművész, a zsűri elnöke adta át, valamit a zsűri tagjai: Balatoni Sándorné, kertészmérnök és Gyenes László, kertészmérnök, valamint Király József, a Kecskeméti 8. számú választókerület képviselője.

A képviselő a verseny főszervezőjeként elmondta, hogy érdemes a versenyt évről-évre meghirdetni, ugyanis azt vette észre, hogy egyre többen kezdik virágokkal és növényekkel díszíteni a környezetüket a városrészben. 

Szakmailag erős zsűri értékelte a kiskerteket – tette hozzá, majd átadta nekik a szót, akik szívesen látták el jótanácsaikkal a megjelenteket és hangsúlyozták, hogy örömmel segítenek mindenkinek, hogyha gondjuk akad a növényekkel és a kiskertek gondozásával kapcsolatban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában