Városszépítés

2024.04.19. 07:00

Idén is folytatódik a Virágos Félegyházáért mozgalom

Idén is folytatódik a Virágos Félegyházáért Mozgalom, amelyet az önkormányzat és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tizennegyedik alakommal hirdet meg azzal a céllal, hogy közös erővel tegyék még virágosabbá, még szebbé a várost a félegyháziak.

Vajda Piroska

A mozgalomról kiadott felhívás szerint, a Virágos Félegyházáért rendezvény mára inkább egyfajta barátkozásra kész emberek közötti párbeszéd lett a szép környezet jegyében. A szervezők idén is azokat keresik, akik örömöt, hasznos, élvezetes elfoglaltságot lelnek a kertészkedésben, legyen az kert, erkély vagy lépcsőház.

Virágos Félegyházáért , verseny, virág
A verseny magánszemélyek, közösségek, vállalkozások, vendéglátóhelyek, intézmények, óvodák, általános és középiskolák, unokák-nagymamák is jelentkezhetnek
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Jelentkezhetnek magánszemélyek, közösségek, vállalkozások, vendéglátóhelyek, intézmények, óvodák, általános és középiskolák, unokák-nagymamák. Bárki, aki úgy érzi, hogy szívesen megosztaná szép környezetének élményét és tapasztalatait.

Jelentkezni lehet virágoskerttel, konyhakerttel, balkonnal, ápolt zöldfelülettel, bármilyen kertrészlettel, ötletes, kedves növényalkalmazással május 31-éig a kitöltött jelentkezési lap leadásával a városi könyvtárban, a művelődési központban vagy a Tourinform irodában. A jelentkezési lap beszerezhető a fenti helyeken és letölthető a kiskunfelegyhaza.hu, illetve a psvk.hu honlapról. 

A szervezők június 10-étől – egyeztetett időpontban – tekintik meg a kerteket. A látogatás egyben beszélgetés is, ahol a kert művelése során szerzett tapasztalatokat is megbeszélik.  

A felhívás célja, hogy a szerzett tapasztalatok megoszthatók legyenek, így a város környezetkultúrája valóban közkinccsé váljon. Egy kert minden évszakban tud szép lenni, ezért augusztus 15-éig várják a kertekről készült fotókat. Fotók beküldése nem kötelező, ez csupán segít megismerni a zsűrizés időpontjában nem látható értékeit a kertnek. Ugyanakkor a beküldött, jól sikerült fotókat összegyűjtik és a későbbiek során bemutatják a város közösségének. A fotókat a [email protected] e-mail címen várják. A díjátadás várhatóan szeptember 7-én, szombaton a városi könyvtár belső udvarában lesz. 
További információ kérhető Nagy Ágnes, városi főkertésztől a 06/20 388-6663-as telefonszámon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában