2024.04.23. 18:30
Kamondy Csaba kadarkája különdíjat kapott a kiskőrösi versenyen
Kamondy Csaba kaskantyúi szőlő- és bortermelő kapta meg a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának különdíját Kiskőrösön a XXVIII. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyen.
A tavalyi szüretből készült ital maximálisan tükrözte az egykor a hazai vörösbor szinonimájaként számon tartott kadarka bor tulajdonságait. Kamondy Csaba minden évben készít néhány hektó bort. Mint mondta, a fehérborokat kedveli, köztük a zöldveltelnit és a kunleányt is, de tavaly kadarka alapanyagot szerzett. S úgy tűnik, hogy a fehérek mellett a vörösbort is magas szinten készíti.
![kadarka, díj, borverseny](https://cdn.baon.hu/2024/04/DVhathC38aWHQubPwuo5h6J23tbbnANAEjGKnm_nyjI/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyZWFlZGNiODFhMzQ1ZjA5MWNhMDg4NzVjMGFiYWQ5.jpg)
Fotó: Barta Zsolt
A ma már 80 év feletti borkészítő nem szőlőzik, inkább megveszi a gyümölcsöt vagy a mustot, és abból készíti el az egész évre való mennyiséget, amelyet barátaival ismerőseivel vagy a rokonokkal fogyaszt el. Szinte minden kaskantyúi borversenyre benevez, mint mondta azért, hogy lássa, milyen italokat is sikerült abban az évben készítenie. Eddig 23 oklevelet, 10 kupát kapott a helyi zsűri elismeréseként. Tavaly egy barátjától kapott kadarkamustot, amelyet a forrás közben jeges palackokkal hűtött. A technológia bevált. A mostani különdíjas mintája a kaskantyúi megméretésen ezüstérmet ért el.
A vörösborból már nem sok maradt tavasz közepére. A hozzá látogató barátok mindig azt mondják: ha lehet, akkor a jobbik borból kérnek egy-egy pohárral. Kamondy Csaba mezőgazdaság iránti szeretete még gyermekkorából fakad. Tetétlenen nőtt fel, az édesapja evangélikus tanító volt ott. Nagyapjával gyakran járta Kiskőrös és Csengőd térségét. Dolgozott az iparban, majd a Kiskőrösi Állami Gazdaságnál traktoros lett. A rendszerváltás után virágkertészetben és egy faüzemben dolgozott. Kétszer nősült, a munka mellett két hektárnyi szőlőt is művelt, azonban eladta. Ma már csak a borkészítés maradt, igaz azt magas szinten végzi Kamondy Csaba.