Kecskemét

2024.04.16. 11:04

Minden elképzelést felülmúlt az idei Gyermekek a gyermekekért gála – galériával

Hétfőn tartották meg a XXIX. Gyermekek a gyermekekért jótékonysági gálát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A Városi Szociális Közalapítvány által szervezett jótékonysági gála ezúttal is telt házas volt, a közönség soraiban szülők, nagyszülők, pedagógusok és támogatók csillogó tekintettel várták az előadásokat a fiatal tehetségektől. Több mint háromszáz gyermek lépett színpadra az este során.

Orosz Fanni Flóra

Az estet Sirkó László színművész, egyben a műsor rendezőjének előadása nyitotta, mely részlet volt M.Gorkij: Az éjjeli menedékhely című művéből. A színművész ezúttal is hangsúlyozta, hogy Kecskeméten rengeteg tehetséges gyermek él, akikre büszkék lehetünk, és akiket feladatunk felkarolni és támogatni a kibontakozásban. 

gála, Gyermekek a gyermekekért, est
Az estet Sirkó László színművész, egyben a műsor rendezőjének előadása nyitotta
Fotó: Bús Csaba

Kecskemét város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia is köszöntötte a fellépőket, nézőket. – Ez a mai este bizonyítja, hogy hogyan is tudunk emberek maradni. Hogyan is tudunk úgy adni és kapni, hogy közben örömet okozunk. Hogyan tudunk úgy adni, hogy közben segítünk másoknak, és hogyan tudunk úgy adni, hogy közben megmutathatjuk azokat a tehetségeket, akik hihetetlen lelkesedéssel, hatalmas szeretettel a szívükben örömöt és boldogságot szeretnének adni – foglalta össze büszkén a gála lényegét Szemereyné Pataki Klaudia. 

A gálára ezúttal is sokszínű előadásokkal készültek, többek között kóruskoncertet, szóló éneklést, szavalást, tánc-és néptánc-előadást is nézhetett, hallgathatott a közönség.

A jótékonysági rendezvény bevételét szociálisan rászorulóknak ajánlották fel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában