Tass-Alsószenttamás

2024.04.17. 13:29

Élményekbe ágyazott szemléletformálás várta a gyerekeket ÁGOTA Falván – galériával

Ebben az évben egy nyertes belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően állami fenntartású lakásotthonokban élő fiatalokat láthat vendégül az ÁGOTA Alapítvány ÁGOTA Falván. A minap Bács-Kiskun vármegyéből érkeztek gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek Tass-Alsószenttamásra, ahol az ÁGOTA Közösség bűnmegelőzési, és pasztorációs csoportja, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park is képviseltette magát.

Gulyás Sándor

A szemléletformáló élménypedagógiai program keretében a gyermekek forgószínpadszerűen több állomást is meglátogattak. Sportos elfoglaltságokból sem volt hiány, a gyermekek kipróbálhatták a csocsót, a pingpongot és a floorballt is. 

sport, program, gyerekek
Remek hangulatban telt a nap, sportos elfoglaltsáokból sem volt hiány
Fotó: Gémes Sándor

– Ennek a hétvégének a „Nem vagy egyedül!” címet adtuk, hiszen a programokba bevontuk a Szent Ágota Gyermekvédelmi szolgáltató csemetéit is. Így közel 100 fiatal tapasztalhatta meg azt, hogy milyen társaikat tiszteletben tartva, sokszor velük összefogva küzdeni a kitűzött célokért –  mondta el Bakaity Anna, az ÁGOTA Alapítvány önkéntese.

A tizennégy éves Fodor Klaudia a hetényegyházi Árvácska lakásotthonból érkezett ÁGOTA Falvára. – Most vagyok itt először, nagyon tetszik ez a hely. Sokat sportoltam, és főleg a közös programokat szerettem, például a karaokezást, valamint az esti tábortűz mellett is kellemes volt a hangulat – fogalmazott Klaudia.

Az eseményt a Belügyminisztérium támogatásával valósította meg az ÁGOTA Alapítvány. A projekt állami fenntartásban működő gyermek- és lakásotthonokban élő fiataloknak biztosít élményeket több napon keresztül az ÁGOTA Közösség gyermekvédelmi komplexumában, Tass-Alsószenttamáson, ÁGOTA Falván.

– Az itt megrendezett programok célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok megtapasztalják, ők egytől egyig megbecsülésre érdemesek és szeretetre méltóak. Ezeken az alkalmakon a gyermekek új barátságokat kötnek, fejlődik és épül a másokba, valamint önmagukba vetett bizalmuk  – tájékoztatta lapunkat Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője.

A projektnek köszönhetően az említett intézmények dolgozói is értékes tudást szereznek, hiszen az ÁGOTA Alapítvány képzett trénerei felkeresik ezeket a lakásotthonokat, és szemléletformáló foglalkozásokat tartanak.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában