Növények

2024.03.09. 15:31

Virágokat ajándékoztak a kecskeméti társasházakban élőknek – galériával

Virágokat ajándékozott lakóközösségeknek szombaton a kecskeméti Fejlesszük Együtt Városfejlesztő és Közösségteremtő Egyesület, hogy szebbé tegyék a társasházak előkertjeit. A jótékony megmozdulást közös ebéd fűszerezte.

Sebestyén Hajnalka

A belvárosban élő, természet- és virágszerető emberek körében már jól ismert Farkas Ferencné Marika, a Fejlesszük Együtt Városfejlesztő és Közösségteremtő Egyesület elnöke, aki ismét egy vidám hangulatú esemény hozott össze szombaton. 

virágültetés, növény, tavasz
Virágokat is ültettek a kecskemétiek
Fotó: Sebestyén Hajnalka

A hozzájuk csatlakozó aktív lakóközösségeknek kerti virágokat ajándékoztak. A szép növényeket a Batthyány utca mögötti, Szabad utcai téren adták át, ahol közben már főtt az ízletes ebéd. A virágadományozás és virágültetés ugyanis egyben egy közösségépítő rendezvény is volt, ahol a munka után ebéd is várta a kertszerető közönséget. A rendezvényen részt vett a térség önkormányzati képviselője, Jánosi István, aki a virágültetésekből is kivette részét, és örömmel beszélgetett a lakókkal.

Jutott a virágokból a Batthyány utcába, a Horváth Döme körútra, a Forrás utcába, a Rávágy térre, a Trombita utcába, a Mezei utcába és a Hajagos utcába egyaránt. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában