Verseny

2024.03.29. 12:30

Kecskeméti Kadás siker a közgazdasági diákolimpián

Budapesten, a Corvinuson rendezték meg az idei Közgazdasági Diákolimpiát. A rangos versenyen Andrási Szabolcs, a kecskeméti Kada Elek Technikum diákja 3. helyen végzett. Szabolcs tagja így annak magyar csapatnak, mely Görögországban képviseli majd hazánkat az angol nyelvű nemzetközi döntőn.

Sebestyén Hajnalka

Nemzetközileg elismert verseny

A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehországban szervezték meg 2016-ban. 2019 óta Magyarország is megrendezi a nemzeti versenyt, és delegálja az országos döntő legjobbjait a nemzetközi döntőbe. A verseny rangját mutatja, hogy a 2017-es, kezdeti 4000 résztvevőről 2023-ra már csaknem 80 ezerre emelkedett a versenyben részt vevő diákok száma. Az indulás óta négy kontinens 21 országából összesen 350 ezer diák mérette meg közgazdasági tudását e versenyen.

verseny, siker, diákolimpia
Andrási Szabolcs (Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum) 3. lett a közgazdasági diákolimpián. A fotón Pleschinger Gyula, az MKT elnöke gratulál Szabolcsnak.
Fotó: Kapott fotó

25 diák került a döntőbe

A Közgazdasági Diákolimpia idei versenyfelhívására összesen mintegy 30 település – köztük a vajdasági Zenta és a felvidéki Érsekújvár – csaknem félszáz iskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődő középiskolás diákok. Közülük a szerdai, budapesti döntőben 8 település 14 iskolájának 25 diákja mérte össze tudását. 

A legjobbak szóbeliztek a zsűri előtt

Az országos döntő két fordulóból állt: délelőtt egy írásbeli teszten mérkőztek meg egymással a diákok, és közülük a legjobban teljesítő 10 tanuló szóbelizett délután a neves közgazdászokból álló zsűri előtt. A döntős versenyzőket és az őket elkísérő pedagógusokat az írásbeli forduló előtt Pleschinger Gyula, a versenyt szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke, a Monetáris Tanács tagja és Vas Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese köszöntötte. A zsűri tagjai: A zsűri elnöke Lehmann Kristóf, az MNB Intézet vezetője, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója; Vida Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem és a CY Cergy Paris Université egyetemi tanára; Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke; valamint Dombi Ákos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense voltak.

Kecskeméti diák a dobogón

A Közgazdasági Diákolimpia első három helyezettje: 1. Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest); 2, Madár Gergely (Németh László Gimnázium, Budapest); 3. Andrási Szabolcs (Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum, Kecskemét). Hármukon kívül, negyedik és ötödik helyezettként Páli Ádám (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg) és Kettős Kristóf (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium, Eger) képviselheti hazánkat szeptemberben Görögországban, a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában