Képviselő-testület

2024.03.29. 06:50

Infrastrukturális fejlesztésekről döntöttek a félegyházi városatyák – galériával

Tizennyolc napirendi pontot tárgyalt csütörtöki ülésén a kiskunfélegyházi képviselő-testület. A napirendi pontok előtt Csányi József, polgármester köszöntötte és átadta a megbízólevelét a Kiskunfélegyházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat újonnan megválasztott vezetőinek.

Vajda Piroska

A korábbi diákpolgármester lemondása okán időközi választásokat tartottak a Kiskunfélegyházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatnál. A három jelölt közül Jellinek Leventét választották diákpolgármesternek, aki az elkövetkező másfél évben képviseli a félegyházi fiatalságot. Munkáját kép alpolgármester Termol Tamara és Héjjas Hunor segíti, akik a megbízólevél mellé a város 250 éves évfordulójára készült képesalbumot is átvehették a polgármestertől. 

képvselő, testületi ülés, Kiskunfélegyháza, Csányi József
Közel húsz napirendi pontot tárgyaltak Félegyházán
Fotó: Vajda Piroska

A képviselő-testület napirendjén szerepelt többek között a városrészek infrasturktúrális fejlesztése. Döntöttek az Apaffy, a Kaffka Margit és a Perczel utca között 175 méter hosszú útszakasz szilárd burkolattal való ellátásáról. A kivitelezési és műszaki ellenőri feladatokra bruttó 49 millió forint forrást biztosít az önkormányzat 2024. évi költségvetés általános tartaléka terhére. 

A testület döntött a Kalász, a Kiskun, a Szélmalom utca közötti szakasz szilárd burkolattal való ellátásáról is. 

A kivitelezési és műszaki ellenőri feladatokra bruttó 50 millió forint forrást biztosít az idei költségvetés általános tartaléka terhére. Szilárd burkolatot kap a Barázda, a Kiskun és a Szélmalom utca közötti szakasz is, amelyre bruttó 53 millió forintot biztosít a város. 

Egy új gépkocsi beszerzéséről is döntöttek a városatyák. A polgármesteri hivatal dolgozói ugyanis napi munkájukat sok esetben a hivatalon kívül, a város – esetenként pedig az ország – különböző pontjain végzik. Jelenlegi gépkocsi flotta kihasználtsága pedig maximális, ami rendszeres problémát jelent a munkaszervezésben, a feladatok hatékony és zökkenőmentes ellátásában. Ezért a testület egy új Skoda Octavia Combi beszerzésére bruttó 10,8 millió forintot biztosít. 

Határozat született arról is, hogy ideiglenes ravatalozót alakítanak ki a Felsőtemetőben, melyre 12 millió forintot biztosít az önkormányzat. Az ideiglenes épületre azért van szükség, mert egy közel 300 millió forintos beruházás részeként hamarosan elkezdődik a temető ravatalozójának és környezetének felújítása. Az újjáépítéséig a temetkezési szertartások méltó lebonyolítása érdekében nélkülözhetetlen az ideiglenes ravatalozó kialakítása – olvasható az előterjesztésben.

Az ülés végén a képviselők zárt ajtók mögött döntöttek a városi kitüntetésekről, melyeket hagyományosan a májusi városalapítók napja keretében adnak át. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában