2024.03.04. 12:02
Hagyományőrző disznótort rendezett az Uszódi Református Egyházközség– galériával
A hagyományaikhoz, értékeikhez ragaszkodó uszódiak, a falu református közössége disznóvágást rendezett szombaton. A végig jó hangulatú disznóvágásnak a paraszti életformát őrző Boldizsár Emlékház és annak kemencével, fedett közösségi térrel rendelkező udvara adott helyet. – Ugyan a régi falusi tradíció szerint a disznóvágást a hideg téli időszakra időzítették, most a hasonló családi események miatt mégis március első hétvégéjére esett a választás, hogy lehetőleg mindenki részesüljön a közös disznótor élményében, hiszen a hagyomány annál erősebb, minél többen osztozunk benne – mondta Bedi Gyula polgármester.
A valamennyi korosztályt vonzó disznóvágáson sok volt a gyerek, akik közül néhányan bár vidéken élnek, ide születtek, a szokások megváltozása miatt először láthattak elejétől a végéig hagyományos falusi disznótort, kóstolhatták meg azokat a jellegzetes ételeket, melyeket ilyenkor egykor, és persze most is elkészítettek.
Fotó: Zsiga Ferenc
A hagyományokat kisgyermekkoruk óta őrző, és most is azok szerint ügyeskedő asszonyok egymást kiegészítve idézték fel a régi disznóvágások emlékét. – Nálunk az anyám a kalendáriumba mindig beírta, mikor volt a vágás, hány kilós volt a disznó. Jól emlékszem, hogy jó előre készültünk rá, izgalommal vártuk, mi gyerekek már az előző napon részt vettünk a vöröshagyma és a fokhagyma pucolásában, a disznóvágás napján pedig a kazán tüzét kellett fenntartani. Ilyenkor soha nem csak a szűk család végezte a munkát, hanem a szélesebb rokonság is segített. Tréfálkozással, a disznótoros vacsora elfogyasztása után borozgatással, nótázással telt az est. Ilyenkor a kóstolóból nem csak a segítőknek jutott, hanem azoknak is, akik nem tudtak eljönni. Volt olyan is, hogy a füstről leszedett kolbászból, disznósajtból, szalonnából, sonkából csomagban küldtünk a távolabbi rokonoknak. Lehetett, mert akkor még kemény telek jártak. Ha nem nálunk volt disznóvágás, akkor is volt disznótoros az asztalon, mert ahogy adtuk, kaptuk is a kóstolót. Ünnep volt a disznóvágás, nagy napja az őszi mezőgazdasági munkába megfáradt, téli pihenőidejüket töltő embereknek – mesélték az asszonyok.
– Amikor novemberben megválasztottuk az új presbitériumot, akkor vetődött föl az ötlet, hogy csapatépítés jelleggel tegyünk valamit közösen, válasszunk egy napot, amit együtt töltünk, egymás társaságába, vígasságban és örömmel. Elhatároztuk, hogy egy disznóvágást rendezünk, amelyhez az egyik presbiter felajánlotta a disznót. Akkor megállapodtunk a napban és most megejtjük ezt a disznóvágást. A magyar ember számára mindig is a közösségépítés alkalma volt a disznóvágás; összegyűltek a családtagok, a rokonok, így voltak együtt egész nap – munka mellett jól érezték magukat. Nekünk is ez a célunk. Itt van a gyülekezet java része, a presbitérium jó része. Az a tervünk, hogy együtt töltjük a napot, együtt dolgozzuk fel a disznót, és együtt is fogjuk elfogyasztani. Sok mindent nem szeretnénk eltenni, eltárolni a fagyasztóládába, vagy máshová, az a célunk, hogy együtt fogyasztjuk majd el a nap végén – mondta el a sertés feldolgozásában végig résztvevő Farkas István lelkipásztor.
Hagyományőrző disznóvágás Uszódon
Fotók: Zsiga FerencA sertés feldolgozásának folyamatát ezúttal nem részletezzük, azt viszont elmondjuk, hogy az uszódi férfiak mellett az asszonyok is nagyon kitettek magukért!
A napközben már fogyasztható pecsenye, a sok finom pogácsa, házi sütemény, na és persze a vacsorára készített orjaleves, az azt követő töltött káposzta, sülthurka, sültkolbász bizonyosan mindenki számára a régi ízeket idézte. Akik ott voltak, azoknak nem csak gasztronómiai élményben, hanem a hosszú és sok munkával teli nap ellenére jó és vidám társaságban, nagy beszélgetésekben volt része.
