Autizmus világnapja

2024.03.29. 17:20

Kékbe borult a kalocsai Érsekkert – galériával

A Kalocsai Nebuló EGYMI minden évben, az autizmus világnapja alkalmából megrendezi a „Sétálni-kék” programot. A figyelemfelhívó esemény a közös alkotás és a közös séta jegyében zajlott, helyszíne az Érsekkert víztorony dombja volt. A programra szóló felhívást nem lehetett nem észrevenni, hiszen a közösségi média mellett már a rendezvényt megelőző héten ennek jegyében díszítették fel a városháza főbejáratát. A főszervező ezúttal is Csupor Zsolt Jánosné, a Nebuló EGYMI intézményvezetője volt, a rendezésbe a Kalocsa Jövőjéért Egyesület is bekapcsolódott.

Zsiga Ferenc

Nagyon sokan tettek eleget tettek a felhívásnak és „kékbe öltözve”, kék szalagokkal, szívekkel vonultak az Érsekkertbe. A gyerekek lepedővászonra a „meglátni, megérteni, elfogadni” gondolatok jegyében, közösen készítették el alkotásaikat. A program egyik látványos pillanata az volt, amikor az előre megfestett lepedőkkel beterítették a domboldalt.

autizmus, világnap, elfogadás
Autizmus: a legfontosabb üzenet az elfogadás és a tolerancia 
Fotó: Zsiga Ferenc

– A legutóbb mért adatok szerint már minden 54. gyermek érintett autizmusban. Számuk dinamikusan nő, ami annak is köszönhető, hogy az autizmus árnyaltabban felismerhető és diagnosztizálható, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Ezek a gyerekek és az időközben felnőtt generációk többnyire láthatatlanok a társadalom számára. Kívülről nem látszik, pedig a diagnózis nem csak az autista gyerekek és felnőttek életét határozza meg, de gyökeresen megváltoztathatja a családtagok életét is. Ennek a napnak az az üzenete: nem baj, ha autizmussal érintett valaki, ha figyelmet fordítunk arra, hogy elfogadjuk egymást, szolidaritást vállalunk azokkal, és családjukkal, akik érintettek – mondta el Csupor Zsolt Jánosné, aki arról is beszélt, hogyan  nyilvánulhat meg a szolidaritásvállalás.

– Úgy tudunk szolidaritást vállalni, úgy tudunk segíteni, együttműködni, ha nem a másságra, nem a hiányosságokra, problémákra fokuszálunk, hanem arra: mi az, amiben közösen tudunk tevékenykedni, mi az, ami összeköt bennünket, mi az, amiben hasonlóak vagyunk egymáshoz. Itt, az Érsekkertben is nagyon sok közösségből vannak olyan gyerekek, akik maguk is autizmussal érintettek, vagy az ő osztályukban ilyen tanuló van. Eljöttek olyan családok is, akiknél a rokonságban van ilyen gyermek. Talán ennél is fontosabb, hogy eljöttünk mindannyian, közösséget vállalva, együtt énekelünk, a városunknak egy szeretett pontját beborítottuk az alkalomra készített alkotásokkal, amit mindenki hazavihet a saját óvodájába, iskolájába. Bízom benne, hogy ezek az alkotások emlékként és egyben szimbólumként megmaradnak. Azt szeretnénk: ahogy ezek az alkotások betakarják a dombot, ugyanígy mi is teljes és kedves törődéssel gondoskodjunk ezekről a gyerekekről. Nem azért, mert sok van belőlük, hanem azért ,mert ők is közénk tartoznak. A legfontosabb üzenete az elfogadás és a tolerancia ennek a napnak.

Az egyszerű mondatok is sokat segíthetnek

Csupor Zsolt Jánosnét arról is kérdeztük, hogy mire kell odafigyelni az autizmussal érintettekkel való kommunikációban? – A hétköznapokban az egyszerű, érthető kommunikáció az, ami nagyon sokat segít a gyerekek számára az eligazodásban. Összetett mondatok helyett egyszerű mondatokkal, utasításokkal, akár piktogramok segítségével közöljük az elvárásainkat, kéréseinket, ez nagyon sokat tud segíteni. A korábbi évek kék rajzos felhívásaihoz képest most nem egyéni, hanem közös alkotásokat vártunk. Így születtek meg a közös, lepedőre készült vászonképek. Ennek a magyarázata az, hogy szerettük volna, ha már az alkotások közben, az együttműködések során beszélgetnek a gyerekek arról, hogy mért fontos az összefogás, miért fontos, hogy mindannyian részt vegyenek a munkában – összegzett a szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában