Előadás

2024.02.23. 11:43

Vereczkei Zsolt paralimpiai bajnok mindennapjai is érdekelték a bajai gyerekeket

A magyar parasport napja alkalmából több parasportoló iskolai rendezvények meghívottjaként, szemléletformáló előadással népszerűsítette a parasportot. Vereczkei Zsolt, háromszoros paralimpiai úszó, korábbi csúcstartó a Ménteleki Általános Iskola meghívottja volt, a sportcsarnokban tartott előadást a fiataloknak.

Márton Anna

 − Nagyon kedves gyerekek, tanárok, szülők fogadtak bennünket. Interaktív előadást tartottam az életemről, történetemről, a parasportról, az aktuális lehetőségekről. Bemutattam az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítványt, aminek a tanácsadója vagyok. Elmondtam, hogy olyan gyerekeket keresünk fel, akik valamilyen sérültséggel születnek, vagy baleset következében sérülnek meg, és nem mernek nyitni a világ felé. A találkozások, beszélgetések során inspiráljuk őket a sportolásra, különböző lehetőségekkel próbáljuk őket támogatni. Az álmom, hogy a Magyar Paralimpiai Csapat gyarapodjon, még több versenyzővel képviseljük hazánkat a világversenyeken, mögötte pedig legyen megfelelő utánpótlás − mondta a baon.hu-nak Vereczkei Zsolt. 

parasportoló, bajnok, előadás, sport
Vereczkei Zsolt paralimpiai bajnok tartott előadást a bajai fiataloknak
Forrás: Beküldött fotó

Az előadás során a gyerekek több kérdést is feltettek a mindig nagyon kedves, vidám paralimpiai bajnoknak. Arra voltak kíváncsiak, hogy a hétköznapokon, hogy tudja megoldani a különböző egyszerűnek tűnő, mégis bonyolult kihívásokat. 

− Be kellett mutatnom, hogy miként csavarok ki egy ásványvizet. Hogy tudok enni, hogy fogom meg a kanalat, a villát. Megmutattam nekik. Arra is kíváncsiak voltak, hogy az autómat hogyan vezetem. Kimentünk a parkolóba és bemutattam. Feltettem a tépőzáras kézprotézist a karomra, bepattintottam és már indítottam is a kocsit. De nemcsak erről kérdeztek, hanem a sportról is, a kezdetekről. Meséltem nekik arról hogy mikor nem volt autóm bizony biciklivel jártam edzeni. Minden reggel háromnegyed hatkor már letekertem az uszodába, télen, nyáron. Mindegy volt, hogy hideg vagy meleg van, én mentem rendületlenül. A gyerekek nem találkoztak még parasportolóval és nagyon kíváncsiak voltak − tette hozzá Vereczkei Zsolt. 

A parasport napján a bajai paralimpiai bajnok a reggelt az Olimpiai és a Paralimpiai Parkban kezdte a Parlament mellett, ahol koszorúzáson vett részt, az elhunyt paralimpiai bajnokokra emlékeztek. A megemlékezést követően egy napilap szerkesztőségébe hívták meg, ahol ő volt az ünnepelt, ugyanis születésnapja éppen február 22-ére, a parasport világnapjára esik. 

Pénteken Lakiteleken vesz részt a helyi sportrendezvényen.

Az Impulzus A Parasport Jövőjéért Alapítvány adományaival segít

Az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítvány pár nappal ezelőtt a bajai Bognár Krisztiánnak, a Mogyi paratriatlon sportolójának adományozott egy 250 ezer forint értékű erősítőgépet és egy Garmin típusú okosórát, ezen keresztül kapja Bajai Pétertől a triatlon vezetőedzőjétől az edzéstervet.

Jelenleg egy szerbiai kispiacon élő fiatallal szerveznek egy találkozót, aki szeretne kajakozni, őt Szegedre a  Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központba irányítják a nemzetközi evezős pályához, ahol parasportolókkal is foglalkoznak.

Vereczkei Zsolt az alapítvány nevében komoly értékben adott át labdákat és különböző sporteszközöket a Bajai Egymi részére pár nappal ezelőtt. − A gyerekek átkaroltak, nagyon örültek a labdáknak. Jó volt látni, hogy a gyerekeknek milyen nagy örömet szereztünk ezekkel a sporteszközökkel. A sportfelszerelést a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság támogatása által az Impulzus a Parasport JövőjéértAalapítvány részére nyújtott támogatásból megvalósult programnak köszönhetően adhattuk át a gyerekeknek − zárta gondolatait Vereczkei Zsolt.

Paralimpiai sikerei

Vereczkei Zsolt Barcelonában szerepelt paralimpián, ahol az S5-ös sérültségi kategóriában 50 méteres hátúszásban aranyérmet nyert. Ezt követően Atlantában 1996-ban és Sydneyben 2000-ben is aranyérmet szerzett, megvédte paralimpiai bajnoki címét. Athénból 2004-ben, Pekingből 2008-ban, Londonból 2012-ben és Rióból 2016-ban egy-egy bronzéremmel tért haza. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában