Kecskemét

2024.02.03. 06:50

Nyakunkon a lepkehimlő és a skarlátjárvány: gyermekorvossal beszélgettünk

Az utóbbi hetekben rohamosan megnőtt a skarláttal és lepkehimlővel fertőzött betegek száma hazánkban, így Kecskeméten is. A két említett, erősen fertőző betegség főképp a kisgyermekeket veszélyezteti, de akár a felnőttek is elkaphatják – figyelmeztetnek a gyermekorvosok.

Lizik-Varga Katalin

Dr. Suba Melinda, kecskeméti gyermekorvos

Fotó: Beküldött fotó

Sok szülő már a skarlát vagy a himlő szó hallatán is összerezzen, de vajon kell-e félnünk ezektől a betegségektől és egyáltalán milyen jellegzetes tüneteket okoznak. Dr. Suba Melinda, kecskeméti gyermekorvos segít eligazodni a témában.

A lepkehimlőt a gyermekek egy része akár tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel, hőemelkedéssel, pár nap alatt átvészeli – mondta Dr. Suba Melinda. A gyermekorvos hangsúlyozta, hogy a lepkehimlő a terhesség első három hónapjában lévő kismamákra azonban nagyon veszélyes, akár vetélést is okozhat. Gyermekekre nézve viszont akkor jelent veszélyt, ha vérképzőszervi alapbetegségük van – tette hozzá.

Az orvos szerint a skarlát egészséges gyermekekre és felnőttekre is veszélyes, ugyanis szövődményei súlyosak lehetnek: többek között például középfülgyulladás, mandula körüli tályog, vesebetegség, szívbelhártya gyulladás. Jelen pillanatban Kecskeméten inkább a lepkehimlős gyermekek száma magasabb – mondta a doktornő.

Hasonlóak a tünetek

– A lepkehimlőt a parvovírus B19 okozza, az esetek túlnyomó többségében enyhe lefolyású, a betegek egynegyede tünetmentesen átvészeli a betegséget, körülbelül 50 százalékának influenzaszerű tünetei vannak és csak egy kisebb hányadnál jelentkezik a jellegzetes, kétoldali, pillangószerű kipirosodás az arcon. A kiütések az egész testen megjelenhetnek– tájékoztatott dr. Suba Melinda.

A gyermekorvos kifejtette, hogy a skarlátot a Streptococcus nevű baktérium okozza. 

Mint mondta, a testszerte jelentkező bőrtünetek nagyon hasonlóak a lepkehimlőhöz, de a skarlátnál a gyermekek általános állapota azért szinte kivétel nélkül sokkal elesettebb, nyelésük nehezített, illetve a torkukban is igen jellegzetes elváltozások láthatóak: apró, pontszerű bevérzések a szájpadláson, duzzadt nyelvcsap, málnanyelv.

– Az orvoshoz fordulás kérdésében azt javaslom, hogy a háziorvossal mindenképpen egyeztessen a szülő. Nem feladata eldönteni laikusként, hogy melyik kórkép áll fenn. Az más kérdés, hogy manapság a telemedicina lehetőségei adottak és amennyiben egy jó általános állapotú gyermeknél például a lepkehimlő tüneteiről tudnak egyeztetni akár e-mailben, fényképek segítségével, akkor nem biztos, hogy érdemes a gyermeket a háziorvoshoz személyesen is elvinni, ahol egyéb, súlyosabb fertőző beteggel is találkozhat – tette hozzá a szakember.

Hozzátette, hogy skarlát esetében antibiotikum kezelés szükséges, melynek megkezdését követően körülbelül két nappal a gyermekek általában már sokkal jobban vannak. Mivel mindkét betegség átterjedhet egyik emberről a másikra, a gyermekorvos szerint javasolt elkülöníteni a beteg gyermekeket a társaiktól – tette hozzá.

Mint mondta, a skarlátra fokozottan igaz az elkülönítés jelentősége: a baktérium, amely kiváltja, súlyos szövődményeket okozhat akár teljesen egészséges embereknél is.

Szövődmény esetén eltérő a két betegség lefolyásának hossza

A gyermekorvos kifejtette, hogy a lepkehimlős, azaz a parvovírussal fertőzött gyermekek a vírussal történő találkozás után körülbelül 5 nap múlva fertőznek, de a tüneteik csak pár nappal később alakulnak ki. Érdekes, hogy a már szemmel látható, sokszor a félelmet kiváltó típusos pillangószerű kiütések megjelenésekor a betegek már nem is fertőznek. Bár a bőrtünetek akár még hetekig is jelentkezhetnek, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a környezetre, ilyenkor már közösségbe is járhatnak a kicsik.

Azt is megtudtuk, hogy a skarlátot okozó baktérium szinte kivétel nélkül nagyon megviseli a gyermekeket. Kezelése antibiotikummal történik. Szövődménymentes esetben körülbelül 1 hét múlva jól vannak a betegek. Az említett szövődmények kialakulása esetén hetekben, hónapokban mérhető a teljes gyógyulás.

Erős immunrendszer és szülői felelősség

A gyermekorvos szerint a felnőttek megbetegedése esetén ugyanaz igaz, mint gyermekeknél. Tehát, ha valamilyen alapbetegsége van az érintett egyénnek, valószínűleg súlyosabb lesz a lefolyás, de ez bármilyen fertőző betegségre igaz – figyelmeztet a szakember.

− Mindkét betegség cseppfertőzéssel terjed, véleményem szerint óhatatlan, hogy ezekkel találkozzon bárki, akár a bölcsődében, óvodában, iskolában vagy a munkahelyén – hangsúlyozta dr. Suba Melinda. Hozzátette: az erős immunrendszer a megelőzés alapja, melyben nagyon fontos szerepe, felelőssége van a szülőknek, a gyermekek megfelelő, egészséges táplálkozásának biztosításával és sok-sok testmozgással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában