TOP

2024.02.20. 18:32

Navracsics Tibor: Bács-Kiskun lett az előző uniós ciklus legeredményesebb vármegyéje – galériával

Kedden Bács-Kiskun vármegyébe látogatott dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A tárcavezető Baján és Kecskeméten a városvezetéssel, és a területi közigazgatás szereplőivel folytatott tárgyalásokat. A miniszter a megyeházán tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: Bács-Kiskun az előző európai uniós pénzügyi időszakhoz tartozó Terület- és Településfejlesztési Operatív Programot (TOP) a megvalósuló projekteket tekintve a legeredményesebb vármegyeként zárta.

Horváth Péter

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter

Fotó: Bús Csaba

A megbeszéléseken a miniszter és a vezetők egyeztették a fejlesztéspolitikai célokat, valamint szó esett az önkormányzatok és a kormányhivatalok közötti együttműködésről. Navracsics Tibor a kecskeméti sajtótájékoztatón elmondta, hogy Kecskeméten a polgármesterrel, Baján az alpolgármesterrel váltottak szót a vármegye, illetve a megyei jogú városok fejlesztési lehetőségeiről. 

A miniszter kiemelte, hogy Bács-Kiskun a megvalósult projektek számát tekintve a legeredményesebb vármegye volt a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban. Hozzátette, hogy ez jelentős előrelépés az azt megelőző hétéves pénzügyi időszakhoz képest, amikor még működtek a regionális fejlesztési tanácsok, és ennek keretében Bács-Kiskun vármegye településeinek 70 százaléka kimaradt az európai uniós források elosztásából. Ehhez képest a 2014-2020-as időszakban 80 százalék feletti, közel 90 százalékos lehívási arányt tudott felmutatni a vármegye, azaz a rendelkezésére álló kereteket szinte teljes egészében képes volt kimeríteni.

A tárcavezető kihangsúlyozta, hogy az átfogó és dinamikus fejlesztési program csak a hatóságok, az önkormányzatok, a területfejlesztésben érdekelt területi politikai szereplők jó együttműködésével valósulhatott meg. − Éppen ezért a mostani, 2021-27-es időszakban is jó esélyekkel indul a vármegye a TOP Plusz, de akár a KEHOP Plusz vonatkozásában is − mutatott rá a miniszter, aki elmondta, hogy a fejlesztési tervekről is tárgyalt Kecskemét polgármesterével és Baja alpolgármesterével.

Kecskemét gazdasági motorrá válhat

Navracsics Tibor elismeréssel szólt Kecskemét fejlődéséről. Mint fogalmazott, a vármegyeszékhely az elmúlt évek ipartelepítési döntései következtében a magyar nemzetgazdaság és az alföldi régió egyik központja lett, és bízik abban, hogy Kecskemét megtartja ezt a dinamizmusát, s a jövőben Szegeddel együtt válik az alföldi térség gazdasági motorjává.

Baja az infrastrukturális beruházásokkal fejlődhet

Bajával kapcsolatban kiemelte: a megyei jogú város számára az infrastrukturális beruházások jelenthetik a dinamikus fejlődés útját a jövőben. Ilyen például a szerbiai és magyarországi közlekedési infrastruktúra-fejlesztés összehangolása, legyen szó akár a vasúti közlekedésről, akár a gyorsforgalmi útépítési tervekről, és ezzel összefüggésben a Duna felett megépítendő hidakról is. Mindezzel Baja jobban bekapcsolódhat a közlekedés véráramába, és ezáltal a Dél-Dunántúl és Dél-Alföld összeköttetése révén a város is nagyobb lehetőségekhez juthat.  

− Bács-Kiskun, mint az ország egyik legdinamikusabban növekvő vármegyéje a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek tekintetében alapvetően megőrizné úgy a mezőgazdasági karakterét, mint a mostanában kibontakozó ipari jellemzőit is. Ehhez és a tervek megvalósításához nagyon jó alapot és keretet biztosít az a hagyományos, jó együttműködés, mely az önkormányzatok, a területi államigazgatási szervek és a vármegye politikai szereplői között eddig is megvalósult − zárta gondolatait Navracsics Tibor.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában