2024.02.11. 07:02
Hárommázsás disznót vágtak a kecskeméti Katonatelepen – galériával
Szombaton hatodik alkalommal rendezték meg a katonatelepi hagyományőrző disznótort.
A gyerekek is segítettek a disznóperzselésnél
Fotó: Bús Csaba
Korábban egy tél sem maradhatott disznóvágás nélkül, különösen, ha a család egy része faluban élt. Ma már csak alkalomadtán, inkább a hagyományőrzés kedvéért tartanak disznótorokat, de így legalább a mai gyerekek és családok is részesei lehetnek ennek a közösségi élménynek.
Katonatelepen már korán, reggel hét órakor elkezdődött a disznótor, hiszen munka bőven akadt a közel 3 mázsás disznó feldolgozásával.
Az esemény már az első pillanatoktól, a disznó szúrásától egészen a feldolgozásig meg lehetett tekinteni, sőt akár még kóstolni is lehetett. Igény szerint készültek forralt borral, házi pálinkával, de reggelire és vacsorára is fel lehetett iratkozni. A klasszikus disznótor elemei a mai napon is megjelentek: sült vér, pecsenye, orjaleves és hurka, kolbász. Természetesen a fogások csapatmunkában készülhettek el, hiszen a hagyma és fokhagyma pucolása, a húsok feldolgozása mind-mind közös feladat volt az érdeklődő résztvevők között.
Disznóvágás Kecskeméten
Fotók: Bús CsabaÉvről évre rendeznek kolbásztöltő versenyt is, ahol az előzetesen jelentkezett csapatok 5-5 kilogramm húst ízesíthettek és tölthettek be kedvük szerint. A kolbászokat sütés után zsűri pontozta és jutalmazta.
A sütés, főzéssel párhuzamosan a gyerekeknek készültek játszósarokkal is, este pedig zenés mulatságba kapcsolódhattak be a családok, barátok.