Oktatás

2024.02.16. 15:16

Duális képzésben tanulhatnak a kertészhallgatók Kecskeméten

Együttműködési megállapodást írt alá a Neumann János Egyetem rektora és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának elnöke a felsőoktatási intézményben pénteken. Dr. Fülöp Tamás, az egyetem vezetője és Gáspár Ferenc kamarai elnök látták el aláírásukkal azt a dokumentumot, amely a kertészeti kar diákjai számára nyit lehetőséget a duális képzésre.

Barta Zsolt

Gáspár Ferenc kamarai elnök, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, és dr. Fülöp Tamás egyetemi rektor a duális képzés aláírása előtti percekben

Fotó: Barta Zsolt

Hírportálunknak az elnök elmondta, hogy az elképzelés, miszerint az agrárhallgatók gyakorlatorientált képzésben részesüljenek a kamara keretein belül egy éve vetődött fel, éppen Kecskeméten. Ez az ötlet felkerült az országos vezetés elé, ahol támogatták a kezdeményezést, majd a 19 megyei szervezet vezetése is nyitott volt a képzésre. Így évente 5-10 egyetemista egy-egy szemeszter során megismerkedhet, bekapcsolódhat a szervezet és a falugazdász-hálózat munkájába. 

Az egyetem évek óta folytatja a duális képzés jó gyakorlatát a műszaki karon, így ez a képzési forma jól ismert és támogatott az intézményben. Dr. Fülöp Tamás elmondta, hogy egy újabb partnerrel gyarapodott a duális képzésben résztvevő partnerek száma. Egy új dimenzió nyílt a diákok számára, mert egy országos szervezet munkájába kapcsolódhatnak be. 

Gáspár Ferenc kamarai elnök és dr. Fülöp Tamás, a kecskeméti egyetem rektora cserélik ki a dokumentumokat
Fotó: Barta Zsolt

Gáspár Ferenc kamarai elnök átvéve a szót hangsúlyozta, a hozzájuk érkező hallgatók számára jó lehetőség a kamara munkájának megismerése. A tervek szerint a diákok a tanulmányaik utolsó évében már fontos tevékenységet végezhetnek náluk. 

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is részt vett az ünnepélyes aláíráson. Hangsúlyozta, hogy néhány éve, amikor a kertészeti kar jövőjéről egyeztettek az egyetemen, más egyetemi intézmények jelezték, hogy akár átvennék a képzést Kecskemétről, mivel ide kevesen jelentkeztek. Ekkor a vezetés annyit válaszolt, hogy nem él ennek a lehetőségével. Magyarország legnagyobb agrármegyéjében egy felsőfokú intézmény nem mondhatja azt, hogy lemond a jövőről. Egészséges élelmiszer nélkül ugyanis nincs jövőnk sem. Ez olyan csúcsfontosságú ágazat, amely sosem megy ki a divatból. Majd köszönetet mondott a kamarának az együttműködésért.

 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában