Kecskemét

2024.02.28. 13:33

Csontvázak és egy kislány díszes pártája is előkerült a Kodály Intézet felújításakor

Februárban az egykori kolostor falain kívül, a Kéttemplom közben folytak a Kodály Intézet felújításával kapcsolatos régészeti ásatások. A feltáráson csontvázak – összesen 18 – kerültek elő, köztük egy kislányé is, akinek a fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek a temetéskor – számolt be erről Fazekas András Kristóf, a Kecskeméti Katona József Múzeum régész muzeológusa a múzeum honlapján.

Horváth Péter

Az elmúlt hetekben feltárás által nyitott árok közvetlenül az intézet északkeleti fala mentén futott a bejárathoz vezető „híd” és a Barátok templomának szentélye között. A régész a közleményben leírja, hogy a kutatott terület igen kicsi, mintegy 15 négyzetméter nagyságú volt, ennek ellenére igen fontos eredmények, történetek kerültek a régészek birtokába, csontvázak és más értékes leletek is előkerültek.

kkjm, feltárás, kecskemét,
Az egykori kolostor falain kívül folynak az ásatások
Fotó: KKJM

Hajdan temető volt

A helyszín régészetileg már ismert volt, itt helyezkedett el – a mai Romkert területén, a templom előtti Kálváriától, egészen a Kodály Intézet bejáratáig – egykor a középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégebbi temetője a 14. század második felétől egészen 1778-ig. Ekkor Mária Terézia rendeleti úton szüntette meg a városon belüli temetkezéseket és jelöltette ki az új sírmezőket a városok határain kívül.

18 csontvázat találtak a régészek

Összesen 18 darab, egyértelműen elkülöníthető elhunyt teljes vagy részleges vázát tártak fel a múzeum munkatársai több szinten, ezeken kívül jelentős mennyiségű szórvány embercsontot gyűjtöttek és dokumentáltak – írja a közleményben Fazekas András Kristóf. A temető meglehetős bolygatás nyomait mutatja, aminek több oka is van. A zsúfolt városi temetők sajátossága az évszázadokon keresztül tartó rátemetkezés, mely során már a saját korszakukban bolygatták a sírokat. Másrészt pusztítást okozott a 18. század elején felépült kolostor északkeleti fala is, amikor is nem exhumálták az elhunytakat. Harmadrészt meg kell említeni a legújabb kort is, a különböző építkezésekhez, közmű-fektetésekhez kapcsolódó földmunkákat, melyek szintén bolygattak, pusztítottak sírokat.

2402127_ Feltaras_kecskemet_HP_PN.03
Fotó: KKJM

Főleg gyermekeket temettek a sírokba

A temetkezés szokásairól is képet kaptak a kutatók. Majdnem minden esetben dokumentáltak deszkakoporsóra utaló nyomokat, konkrét famaradványok, illetve koporsószegek formájában. A vázak tájolása egységes, délnyugat-északkelet irányú volt, megegyezett a Barátok temploma tájolásával. Túlnyomó többségben csecsemők-gyermekek maradványait találták meg a feltáráson. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a temető felsőbb rétegeit kutatták, a fiatalokat az eddigi tapasztalatok alapján magasabbra temették.

Előkerült a díszes párta

A feltárt sírok közül egyet, a 184-es számot viselő csecsemő temetkezését emelte ki a közleményben a régész szakember. A mellkasi tájéktól lefelé elpusztult kislány sírja igen magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 centiméter mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett. Rövid életében igen nagy szeretettel vehette körül a családja, hiszen a fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek a temetéskor. Elsődleges viselettörténeti elemzések alapján ezt a típusú fejéket a 17. században használták.

2402127_ Feltaras_kecskemet_HP_PN.02
Fotó: KKJM

A szakszerű feltárás és dokumentálás után a koponya és a pártát egyben, természetes helyzetében emelték ki és konzerválták, lehetőséget teremtve ezzel, hogy az egykor élt kislány pártája egy restaurátor műhelyében nyerje vissza eredeti szépségét – olvasható a múzeum beszámolójában.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában