Verseny

2024.01.06. 21:13

Pokolian nehéz napon vannak túl a dunaszentbendeki kamionosok a Dakar-ralin – videóval

Már az első szakaszon „mélyvízbe dobták” a versenyzőket az idei Dakar-rali szervezői, mert pokolian nehéz etap várt egyből a mezőnyre.

Tapodi Kálmán

Szaúd-Arábia északnyugati tartományában kijelölt első versenyszakasz embert és technikát is alaposan próbára tett

Forrás: Qualisport Facebook-oldala

Szaúd-Arábia északnyugati tartományában kijelölt első versenyszakasz embert és technikát is alaposan próbára tett. Kovács Miklós, a dunaszentbenedeki Qualitrans Racin csapatának pilótája is erről számolt be a csapat videóüzenetében. A tapasztalt versenyző elmondta, hogy sok nehézséggel kellett megküzdeniük a homokos, kanyonos, köves terepen, de szerencsére defekt nélkül zárták a több mint 400 kilométeres szakaszt. A pilóta hozzátette: a szerelőknek alighanem egész éjjel lesz dolguk a Scania Hyena versenykamionon. A verseny honlapja szerint a nehézségek ellenére a a tizenharmadik helyen zárta a versenynapot Kovács Miklós, Czeglédi Péter navigátor, Ács László fedélzeti szerelő alkotta trió. Vasárnap a mezőnyre 463 kilométer megtétele vár Al Henakiyan és Al Duwadimi között. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában