2024.01.27. 12:01
Legendákat avattak Kecskeméten
A kecskeméti Mercedes-Benz Sportakadémia előtti bevezető út mentén a kosárlabda sportágban kiemelkedő eredményeket elért személyek elismeréseképpen korábban emléktáblákat helyeztek el. Pénteken újabb két legendát avattak.
Ivkovicsné Béres Tímea
Fotó: Orosz Fanni Flóra
A pénteki ünnepségen Vízi Zalán szavai köszöntötték az egybegyűlteket, aki néhány gondolatban összefoglalta a két legújabb legenda, Kégel Tamás testnevelő-edző és Farkas István nemzeti válogatott kosárlabdázó munkásságát.
Ezt követően köszöntőt mondott Ivkovicné Béres Tímea, a Sportakadémia vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a 2021-ben megalapított Legenda Liget fő célja az volt, hogy a kiemelkedő személyiségek, akik a sportág fejlődéséhez hozzájárultak szakemberként vagy sportolóként, azoknak emléket állítsanak.
![](https://cdn.baon.hu/2024/01/LkebJZtOiVj6CLT_jiBrDj28MXShU3C-EJvfRcPWJZ4/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiOTZjNGY0ZjNlYjQ5NGI4ZGIyYTI5ZTM4ODEzZmEz.jpg)
– Úgy terveztük meg az Akadémiát, hogy ahogy a gyerekek bejönnek a bevezető úton a Legenda Ligeten keresztül, majd a folyosón, ahol azoknak a fiataloknak a meze díszíti a falakat, akik már elérték a sikereket, majd a következő folyosón azokkal a szavakkal, amikben a sport kiemelkedő: az alázat, az együttműködés, az akarat, a szorgalom, ezek mind beépüljenek mire odaérnek a pályára – osztotta meg Ivkovicné Béres Tímea.
A vezető elárulta, fontos számukra ez az ünnepség, ugyanis a Liget legendás személyiségei adják számukra a stabilitást, azt, amire építhet az Akadémia.
![](https://cdn.baon.hu/2024/01/gbYceZfaDtI0S-ssipNuIj-qef56BBgTiVMiQnD1s9I/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5NTQ3MTYyNWUxMDQxOWFiZTY2ZWMyMjA2NTdkNTE4.jpg)
Beszédet mondott még dr. Fekete Gábor, önkormányzati képviselő is, aki megható gondolatokkal emlékezett:
– Egy legenda, az nem a véletlen szüleménye. Az ennél több. Nem elég az, hogy valaki tehetséges, vagy, hogy volt egy jó éve. Hogy valakiből legenda legyen, ahhoz rengeteg munkaóra, lemondás kell.
A Sportakadémia előtti bevezető út két legújabb emléktábláját Ifjú Kégel Tamás, Tamás bácsi unokája és egyben az Akadémia növendéke, valamint Mazier Szofi, Farkas István unokája, a Vasas játékosa leplezték le az ünnepség végén.
![](https://cdn.baon.hu/2024/01/WIEgNzy9KxYpWROlz5THmtc6B5dZt-Gp_ETHD5Z6yX8/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNGNlNmI5ZTEzMTQ4ZDJhNjUzNzNhMzljYmFhOWQx.jpg)