Önzetlenség

2023.12.08. 16:18

Közel három mázsa tartós élelmiszert és ruhaneműt gyűjtöttek a halasi diákok – galériával

Adventi Sütivarázs címmel szervezetek jótékonysági adománygyűjtő akciót a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikumban, a diákok tartós élelmiszereket és ruhaneműket, cipőt, meleg téli holmikat gyűjtöttek és ajándékoztak a város rászorulóinak, a tanáraik pedig az adományokért jutalmul karácsonyi süteményeket készítettek a gyerekeknek.

Pozsgai Ákos

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai gyűjtöttek a rászorulóknak

Fotó: Pozsgai Ákos

Szép hagyomány, hogy tíz éve minden karácsony előtt, adventi ünnepvárás idején a Teko diákjai hátrányos helyzetűeknek, nehéz sorban élők számára szerveznek adománygyűjtést. A tanulók és a tanárok egyaránt kiveszik részüket a jótékonysági akcióból, amely évről vére egyre népszerűbb az iskolában és egyre többen csatlakoznak.

Az akció lelkes mozgatórugója Molnárné Venczel Katalin tanárnő, aki elmondta, hogy a jótékonysági akció az intézmény első ünnepváró programja is egyben. – Az Adventi Sütivarázs arról szól, hogy a tanulóink gyűjtést szerveznek a diáktársaik körében, amiért cserébe a pedagógusok pedig mindenféle finom süteménnyel ajándékozzák meg a diákokat.     

A gyerekek idén is közel három mázsa tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, étolajat, konzervet, tésztát, fűszereket, kekszet, teát, gyümölcslevet és friss gyümölcsöt, valamint különböző meleg téli ruhaneműket, cipőt hoztak el az iskola karácsonyfája alá. A fiatalok tanáraik kíséretében szerdán egy mikrobusszal vitték el az összegyűlt adományokat a helyi családsegítő központba és a Katolikus Karitász kiskunhalasi irodájába, ahonnan még a karácsonyi ünnepek előtt becsomagolva eljuttatják a rászoruló, nélkülöző családoknak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában