Homokmégy / Kalocsa

2023.12.03. 09:11

Könyvbemutatóval köszöntötték a 60 éves Romsics Imre múzeumigazgatót – galériával

Szülőfalujában és lakóhelyén, Homokmégyen könyvbemutatóval, születésnapi összejövetellel köszöntötték a 60 éves Romsics Imrét, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatóját. Romsics Imre Kalocsa kulturális életének emblematikus, a város határain messze túlmutatóan ismert alakja, akit népes közönség, köztük munkatársai, a járás több polgármestere, intézmény-, cég- és egyesületi vezetők felállva, tapssal köszöntötték, amelytől az ünnepelt láthatóan elérzékenyült.

Zsiga Ferenc

Sokan köszöntötték az ünnepeltet, Romsics Imrét

Fotó: Zsiga Ferenc

A jól szervezett parti bizonyosan emlékezetes marad Romsics Imre számára, hiszen aligha kapott ennyi méltatást egy időben. Közöttük dr. Frisnyák Sándor, 92 éves professzortól is, aki mint Romsics Imre megszólalásából kiderült, az egyik leginspirálóbb, legmotiválóbb és legpéldaértékűbb ember volt az életében. 

A végig jó hangulatú, folklórműsorokkal színesített születésnapi parti résztvevőit a szervezők nevében Markó László, a Kalocsai Múzeumbarátok Köre elnöke köszöntötte, majd a más fontos elfoglaltsága miatt távol lévő dr. Filvig Géza polgármester köszöntőjét Kákonyi István önkormányzati képviselő, bizottsági elnök olvasta fel. „Kalocsa nagy hagyományokkal bíró, ezeréves érseki város, amely a mai napig őrzi népművészeti hagyományait, és generációról generációra örökíti azt. Ezt a kincset író-pingáló asszonyaink mellett olyan kiemelkedő személyeknek is köszönhetjük, mint Romsics Imre múzeumigazgató, aki 30 éve áll a Viski Károly Múzeum élén. Nevéhez köthető több tucat tudományos könyv lektorálása, kiadása, emellett a három évtizedes munkássága alatt megháromszorozta a Viski Károly Múzeum beleltározott tárgyainak számát. Fogadja szeretettel e rendezvényt, mely elhivatott és városunk fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen munkássága előtt kíván tisztelegni!” – fogalmazott többi között Kalocsa polgármestere.

A 60 éves Romsics Imre
Fotó: Zsiga Ferenc

A folytatásban dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója mondott személyes hangvételű beszédet, majd dr. Frisnyák Sándor, a Nyíregyházi Egyetem 92 éves emeritus professzora a tudós tanár alaposságával méltatta Romsics Imre munkásságát, az egyes nevéhez köthető, tudományos igénnyel, mégis közérthető nyelven megírt,  sok újdonságot tartalmazó könyveit, a nevéhez köthető kiadványok, publikációk százait. 

A dicsérő szavakkal dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója sem fukarkodott, és mint mások mellett elmondta: „Romsics Imre termékeny és aktív munkássága szerteágazó tudományos tematikát célzó, hosszútávú kutatásokat ölel fel. Azonban bármely téma – legyen az pásztorkodás vagy a táplálkozás, a folklór valamely jelensége, a településtörténeti – helytörténeti érdeklődés komplex ismeretanyaga, vagy a népművészet – mellett és mögött számomra különösen értékelt, hogy elkötelezett múzeumi szakemberként, hosszú ideje intézményvezetőként dolgozik.”

Néptáncosok színesítették a születésnapi köszöntőt
Fotó: Zsiga Ferenc

A köszöntések sorát Romsics Imre munkatársa, Lantos Andrea főmúzeológus, régész zárta, aki bemutatta az általa szerkesztett „Gyöngyök - Tanulmányok a 60 esztendős Romsics Imre tiszteletére” című kötetet. A szakember köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, tanulmányukkal, anyagi segítségnyújtásukkal segítették a Kalocsai Múzeumbarátok Köre által kiadott könyv megjelenését. A kötet témakörei illeszkednek Romsics Imre azon munkásságához, amelynek során kutatta a táplálkozáskultúrát a Kárpát-medencében, Kalocsa és környéke népművészetét, népzenéjét, a gazdálkodást és a helytörténetet. Ez alapján a szerzőknek négy fő témát határoztak meg: népművészet, népdal, táplálkozáskultúra és településtörténet. – A kötetben összesen 20 szerző 19 tanulmánya található meg – mondta el Lantos Andrea, majd Romsics Imrének átadta a tiszteletére megjelentetett könyv 1. számú példányát. 

A rendezvényt fellépésével a Homokmégyi Kéknefejecs Népdalkör, a kalocsai Mezei Virágok Népdalkör és a Kalocsai Piros Rózsa Néptánc Együttes színesítette. Az ünnepség a születésnapi ajándékok átadásával folytatódott, majd ebéddel, baráti beszélgetésekkel ért véget. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában