Kecskemét

2023.12.22. 19:50

Decemberben folyamatosan jótékonykodott a Szent László Lions Club

A Kecskeméti Szent László Lions Club jótékonysági programjai advent idején megsokszorozódtak. Az eseményeket időrendben Harsányi Zsuzsanna elevenítette fel.

Sebestyén Hajnalka

A Mosolysziget karácsonyi rendezvénye

Forrás: Beküldött fotó

December 8-10. között társklubjuk az Első Kecskeméti Lions Club által több mint 30 éves múltra visszatekintő Jótékonysági Filléres Börzén négy fővel és önkéntesekkel vettek részt segítőként. A Kecskeméti Szent László LC tagjai a pénteki és a vasárnapi munkában, a több kamionnyi áru kipakolásában, kínálásában, végül a maradékok összepakolásában tevékenykedtek. 

Filléres börze
Forrás: Beküldött fotó

December 14-én újra gyermekszínházi előadással ajándékozták meg a Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Juhar utcai tagintézményében nevelkedő sérült gyerekeket. Az előadás végén a tagok felajánlásaként került átadásra az a több mint fél mázsa banán, melyet a gyerekek két napon keresztül ebéd után kaptak meg.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének december 14-ei láthatatlan vacsorájára kapott meghívást mint támogató a Kecskeméti Szent László Lions Club. A Spaletta Étteremben megtartott rendezvényen a megjelentek, a meghívott látássérült előadókkal beszélgetve részleteket tudhattak meg a vakok és gyengén látók mindennapjairól, a helyes segítségnyújtás mikéntjéről. A nemzetközi Lions mozgalom tevékenységének egyik fő irányvonala a látás védelme, azaz a látáskárosodások megelőzése, valamint a vakok és gyengénlátók segítése, fiatalok érzékenyítése. Ennek keretében ingyenes szemvizsgálatokat, egészségügyi szűréseket szerveznek, prevenciós előadásokat tartanak a cukorbetegség és a látásromlás kapcsolatáról, szemüvegeket ajándékoznak fiatalok és hátrányos helyzetűek számára.

Ennek szép példájaként december 15-én a Kecskeméti Szent László Lions Club a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába járó 15, a háború sújtotta Ukrajnából menekült gyerek részére szervezett fogászati és szemészeti szűrést. Az iskola pedagógusai és a klubtagok segítségével a gyerekek először a Mediroyal Prevenciós Központban vehettek részt fogászati szűrésen dr. Csengery Attila fogorvos klubtag felajánlásaként. A szűrés látásvizsgálattal folytatódott a Kuti Optikában. A 15 gyerekből 6-7 szorul alaposabb vizsgálatra és szemüvegre. A szűrések eredményéről a szülők értesítést kaptak. Azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük van szemüvegre, a klub felajánlotta, hogy megfinanszírozza azt. Klubfelajánlásból valamennyi gyerek ajándék fogkefével és fogkrémmel térhetett haza a szűrés végén.

A Kecskeméti Szent László Lions Club és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete közötti együttműködés keretében a Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai adventi ajándékokkal kedveskedtek vak és gyengén látó embertársaiknak. Ennek keretében december 19-én ajándéktárgyakkal köszöntötték az egyesület tagjait. A több mint 50 becsomagolt tárgyat farsangi mulatságukon tombola ajándékokként sorsolják majd ki tagjaik között. 

Továbbá a klub a BÁCSVAKOK közreműködésével 5 látássérült családnak állított össze gazdag élelmiszercsomagot. Az ajándékozók között, önkéntes felajánlások is szerepeltek. A csomagokat december 20-án vitték házhoz a tagok kecskeméti, lakiteleki és nyárlőrinci családoknak, összesen 100 ezer forint értékben. 

Tartós élelmiszercsomagok vak és gyengén látó családoknak 
Forrás: Beküldött fotó

December 19-én az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása karácsonyi rendezvényére kapott meghívást a Kecskeméti Szent László Lions Club tagsága. Természetesen most sem mentek üres kézzel, sporteszközöket: tollaslabda és pingpong szetteket, darts-ot és kar erősítő eszközt ajándékoztak a sérüléssel élőknek. Valamint több 10 kilogramm pamut anyagot, melyből a Mosolysziget napközi otthonban tevékenykedők rongyszőnyegeket készítenek majd.

December 20-án egy önkéntes nagylelkű felajánlásaként a klub közvetítésével iroda bútorokkal, szekrényekkel gazdagodhatott a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A jövő év eleji bővítést követően nagyobb irodahelyiséggel rendelkeznek majd. Ennek bebútorozásához járult hozzá a klub 2 ütemben, szeptember folyamán és most. Ugyancsak december 20-án a klub közvetítésével egy használt, jó állapotú ülőgarnitúrával gazdagodhatott a KINCS Nagycsaládosok Egyesületének egy tagja is.



 



 



 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában